Poór Gyula

Önmagad túlsó partjára érj! - Egy orvosprofesszor életútja az ORFI-tól a Magyar Tudományos Akadémiáig

lexica kiadó  | 2025  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNY KÖTÉSBEN  |  186 oldal

Prof. Dr. Freund Tamásnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnőkének ajánlásából idézünk néhány gondolatot.
Prof. Dr. Poór Gyula Széchenyi-díjas akadémikus egész életét a mozgásszervi betegek gyógyításának szentelte. A rochesteri Mayo Klinikán a csontritkulás következményeinek tudományos vizsgálatát végezte, és az ehhez kapcsolódó publikációk hozták meg számára a nemzetközi elismertséget.
Vezetői funkciói közül az ORFI főigazgatójaként végzett negyedszázados munkájára lehet a legbüszkébb, ami alatt neve szinte összeforrt az intézetével. Az intézmény falai között munkatársaival sikerült megvalósítania a XXI. századi modern reumatológia és immunológia hazai gyakorlatát, beleértve a biológiai terápia bevezetését. Hitte, hogy a kórházban megfordult minden betegnek a gyógyításon túl adni kell egy-egy cseppet a kultúrából, a művészetből és a szakralitásból is, ami felemeli őt.
A konzervatív gondolkodású orvosprofesszor életében hitének megtartása mindig irányadó volt, ami az egyén, a másik ember és a transzcendens létező közötti harmónián nyugszik. Identitásának megtalálása mellett tudatosan törekedett személyiségének fejlesztésére, arra, hogy a földi szolgálat teljesítésében ,,önmaga túlsó partjára érjen".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Kiadói ár: 5 500 Ft
Bevezető ár: 4 950 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2025. 11. 03.


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Kiadó lexica kiadó
Kiadás éve2025
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:186
BorítóKEMÉNY KÖTÉSBEN
ISBN9786158267816
Árukód2801408 / 1235368

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Kiadói ár: 5 500 Ft
Bevezető ár: 4 950 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2025. 11. 03.


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Czernák Eszter: Cserebere az erdőbenCzernák Eszter: Cserebere az erdőben