Csillagösvény

Levegő után kapkodva, zihálva rohanok a fákkal borított vak sötétben, szorítva a velem együtt rohanó lány kezét, bízva abban, hogy túlélhetjük a minket üldöző halált. Nincs tervem, nincs ötletem, nincs a következő másodpercre tartogatott gondolatom. Csak az őrült rohanás, a levegőért kapkodó zihálás, és a torkomban felrobbanni készülő, őrülten dobogó szívem. Képtelen vagyok koncentrálni, fülelni, érezni, gondolkodni. Nem tudom, hogy még üldöznek-e? Nem tudom, mikor kell abbahagyni a futást, nem tudom vajon életben vagyok-e még, vagy már rég meghaltam, csak még nem vettem észre... Csak a tisztás pislákoló fénye van előttem. Azt követem, próbálom elérni bízva abban, hogy gyorsabbak vagyunk, mint a ránk vadászó ismeretlen, aki igyekszik megakadályozni minket abban, hogy túléljük az általa nekünk tartogatott halált.