Búcsújárás

Szűk mederben lefolyt, de mély és tartalmas élet jutott osztályrészéül a századforduló egyik legkiválóbb erdélyi írójának, a novella mesterének, Petelei Istvánnak. Egész életében kerülte a feltűnést, beérte az erdélyi vidéki város környezetével, elvonult dolgozószobája magányába vagy a szovátai erdőkbe. Kolozsvárott politikai lapot szerkesztett. Inkább dolgozott, mint szerepelt, de a kolozsvári művelődési mozgalmakban ott volt mindenütt, ahol munkájára szükség volt. Élete virágában azonban súlyos betegség támadta meg, ezért visszavonult Marosvásárhelyre, nyáron Szovátára, s ott írta finom művű novelláit. A rövid próza kiváló művelője volt, a tárcanovella egyik megteremtője. A Maros mente romladozó udvarházainak belvilágát, a kurtanemesek, parasztok életét, az erdélyi kisvárosok, mezőségi falvak mindennapjait, a megszomorodottak és elesettek életének apró eseményeit rajzolgatta míves gonddal, a félresiklott sorsok és szenvedő lelkek kötötték le figyelmét elsősorban. Emberi-írói alkatának meghatározó jegye volt a tragikumra való ráhangoltság, a sötét színek iránti fogékonyság. Akik felfigyeltek rá, a lélekrajz kimunkáltságát méltányolták novelláiban, ugyanis a nagy erdélyi előd, Kemény Zsigmond pszichológiai analízisét folytatta, az élet legbensőbb titkaira, a lelki összetörtség halk rezdüléseire figyelt. Novellisztikájának éppen ez a legelévülhetetlenebb értéke: az egyéni és szociális tragédiák leheletfinomságú lélektani elemzése. Irodalomtörténetünk a legjelesebb elbeszélők között jelölte ki helyét, s a kötet remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy ez ne csak az irodalomtörténetben éljen így, hanem az irodalmi köztudatban is.