Parsifal - a XXI. század embere

Wolfram von Eschenbach műve alapján összeállította Bistey Zsuzsa

Mint Parsifal, mi is úgy lépünk a világba, hogy létünk forrásairól nincs ismeretünk. Nem tudjuk a nevünket, vagyis nem tudjuk honnan, miért és milyen feladattal jövünk. Ha sorsunkba belefér, hogy gyermek- és ifjúkorunkban szerető kezek irányítsanak, mély és bölcs gondolatok előttünk kimondódjanak, tán valamivel könnyebben indulunk el a világban.
A mai gyermekek a kor furcsa rendje szerint alig kapnak már ilyen útmutatást. Nekik leginkább a csörgősipka és a rossz gebe jut, még akkor is, ha azt hiszik, a legjobb felszereléssel indulnak útnak
A vándorút ma is rendkívüli veszélyeket hoz elénk, olyan veszélyeket, amelyek bőséget, sikert, biztonságot hazudnak, s mire a hazugságra rájövünk, a csalódás elszívja erőnket új ösvényt kutatni. Pedig igazi csatáink csak ekkor kezdődnek: amikor Cundrie szörnyű arcát szent szigorral arcunkhoz közel nyomva kimondja rólunk a fájó igazat, amit nem akarunk hallani. Hogy a legmagasabb mellett rendre elmegyünk, hogy mások fájdalma csak megfigyelési tárgy, hogy lusta kényelmünk a lehetőséget csapdává festi és önzésünk a csapdából lehetőséget fabrikál
Parsifal tudata tompa, gondolkodása együgyű, amikor először ébred fel lelkében a magasrendűség vágya. Lovagi célját maga előtt tartva tör-zúz a világban, szétzilál házasságot, hirtelen dühében megöl egy nagyhírű, tisztes lovagot. A Grál csodája látvány neki, Anfortas kínja eltűnik az ajándék-kard feletti öröm függönye mögött. Mások nyomorúságára csak akkor érzékenyül, amikor maga is nyilvánosan megszégyenül.
Buta-vakon indul az éretlen lélek, és a fájdalom először csak kételyt és panaszt szül benne: Parsifal Istennel összevész, a kantárt lova nyakába dobja, legyen a véletlen az ő istene
Nekünk a régi bölcsesség éltető árama erőt már nem adhat, legfeljebb sejtő felismerést és kíváncsiságot szülhet bennünk.
Törvények és hagyományok hitünket és bizalmunkat kérik, de mindkettő ujjá akar épülni bennünk, egy szigorú, önfegyelemben edzett, fájdalmat ismerő igazság-keresésben.
És az igazság kapujához a felismert és megnevezett bűn, hiba, tévedés fájdalmas küszöbét átlépve, a jóvátétel erős akarata útján jut el Parsifal és jut el a mai kor minden vándora.
Parsifal egyetlen kérdő mondattal megszabadítja Anfortast a bűntudat lelki és testi kínjaitól.
De csak akkor válik képessé erre, ha előbb valaki őt is elvezeti az önismeret fájdalmához, hogy aztán bűneit magára vállalva ismét a világba küldje, hogy a fájdalom érlelte érzékszervekkel most már valóban lásson és halljon: mikor, kinek, miben van szüksége az ő segítségére.
Más szóval: miben lehet a világ szolgálatára?
A kérdés, mely a Grál örökös és kifogyhatatlan tápláló és gyógyító erőit ismét szabadon engedi a világban csalókán egyszerű.
Mi bánt Téged, Bátyám? Ennyi a varázsige, mely életeket változtat meg, birodalmak sorsát tereli más irányba.