A láthatatlan sisakrostély - A maszkok titka

A férfi a vonatablaknál áll. Szrüke, kora tavaszi táj. A felhők szinte ráfekszenek a lapos, elmosódó síkságra, amelyből csak a sínek mellé telepített távírópóznák emelkednek ki. A földeken imitt-amott csnevész törpefenyők, tépetten, szomorúan állnak, földig hajolva. Piszkosszürke rétek, barnásfekete szántóföldek. A járművetkől szétszabdalt utak árkaiban szennyléVarjak csapata száll el a vonat fölött, nehézkes szárnycsapásokkal. Talán kárognak is, de rekedt hangjuk elvész a kerekek monoton zakatolásában, az öreg vagonok nyekergésében és a vonat hátsó részében ülő emberek vontatott énekében.
Odabent lankadatlanul folyik a kártyaparti. A háborúból és a fogságból megmenekített kopott-szakadt lapokkal játszanak mindenféle korú, a Wehrmacht elnyűtt, foltozott, jól-rosszul összefércelt egyenruháit viselő emberek, az összes létező fegyvernemekből. Csukaszürke társul fakó tengerészkékkel, rövid fekete páncélosdzsekik a Todt-szervezet, a munkaszolgálat földbarna mundérjával. A repülősök kék színét csak egy valaki viseli az ablaknál álló férfi. a sas és a rangjelzés egyik hazatérő egyenruháján sem látható. Csak a gallér ezüst paszománya és a finomabb szövet árulja el a Luftwalffe hajdani tisztjét. Komornak, kedvetlennek látszik. Nem osztozik a többiek oldott vidámságában, akik már arra kötnek fogadásokat, mikor ér velük végre haza ez az átkozott vonat.