Székelyek

Én, testvér, elüsmerem, hogy nagyot vétettem ellened, mikor a te ártatlan kölykeidet megtapodtam. Hát azt nem kellett volna!... De hát haragudtam a borjú miatt. Az ember gyarló no! Eleget bántam azután, de ezzel nem támaszthatom fel szegényeket. Ezt neked is bé kell látnod! - mondja Rab Péter szívszorító monológjában a havason a mellette fekvő, őt magát is halálosan megsebző, elpusztult farkasnak. A vadon törvényei könyörtelenek. Embernek, állatnak meg kell hajolnia előttük. Amit nem írhatnak elő, az az emberség. Megnyilvánulása az emberi minőség próbája. Rab Péter és a többi novella hősei állják a próbát. De hiszen hogy ne állnák, amikor ők a Nyirő-féle székely mitológia emblematikus alakjai? Nyirő József a Székelyekkel egy olyan művet adott a mindenkori olvasó kezébe, amely ha önmagában nem is elegendő a székelység napjainkig ívelő sorstörténetének megértéséhez, a székely lélek megértésének mindenképp az alfája. Ha napjaink olvasójának néhol vadnak és kegyetlennek is tűnik az a világ, amely Nyirő tolla alatt életre kel, egy olyan erkölcsi világrend, világkép és létértelmezés bontakozik ki ezekből a novellákból, amelyek kétségtelenül a megmaradást, a szó legnemesebb értelmében vett életet szolgálják. A havason a székelyek Olümposzán - szimbiózisban él Isten, ember és természet. Isten az örökkévalóság, a természet a múlandóság, az embernek mindkettőből jutott egy kicsi. A szellem Isten csodálatos ajándéka, kárpótlás az esendő testért. Fogadjuk el: az élet magában hordozza a halált, a születés az elmúlást, de ez még nem ok arra, hogy a két végpont közötti, emberöltönyi szegmensben ne örüljünk mindannak, amit a szellem, legmagasabb szintű megnyilatkozásában, a humorban nyújtani tud nekünk - így foglalható össze röviden Nyirő székelyeinek életfilozófiája.