Nyerges Gábor Ádám

Helyi érzéstelenítés

orpheusz kiadó kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  80 oldal

A Helyi érzéstelenítés Nyerges Gábor Ádám első verseskötete. Az 1989-ben született szerző már hét éve ír prózát és verset, ezenkívül alapító-főszerkesztője az Apokrif irodalmi folyóiratnak. Művei többek között az Új Forrás, a Beszélő, a Palócföld, a Kalligram, a Liget, a 2000 folyóiratokban, valamint a Kritikában jelentek meg. Jelenleg az ELTE Bölcsészkarának magyar szakos hallgatójaként tanul irodalomtudományt. Első verseskötetével a 21 éves Nyerges Gábor Ádám olyan gondolatokat és érzéseket ébreszt bennünk, amit többnyire nem merünk, nem tudunk, vagy nem akarunk kimondani, de mindannyian legalább egyszer átélünk és ismerünk. Változatosan, játékosan, a kísérletezés izgalmával szólít meg és beszél, hol nekünk, hol névre szólóan postázva. Verseiben elárul és elrejt, imád és megvet, ironizál és szenved, mindeközben bátor őszinteséggel lép fel. A Helyi érzéstelenítés láthatatlan ösvényekre vezet bennünket, miközben nem csak a mai fiatalok gondolkodásmódjából, érzésvilágából, és nyelvezetéből meríthet az olvasó; a kötet többről is szól: az érzés és az érző elválasztásáról látszólag. Pontosabban helyileg.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó orpheusz kiadó kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:80
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly96 gr
ISBN9789639809178
Árukód2392718 / 1112710

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power