Nógrádi László

Pc suli XP alapokon

magánkiadás  | 2005  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  334 oldal

Egy olyan könyv II. kötetét tartja a kezében, melyből a számítógéppel most ismerkedők, és a már használók egyaránt sok hasznos ismeretet szerezhetnek. A két kötet anyaga együtt lefedi a középfokú számítástechnikai ismeret szintjéig az összes jelentősebb témakört, így nagyszerűen használható a "Számítógép kezelő" és a "Szoftverüzemeltető" tanfolyamokhoz. Egyúttal megfelel a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, valamint a kormányzati szervek által is támogatott, és szinte egész Európában elfogadott ECDL (European Computer Driving Licence - Európai Számítógép Kezelői Jogosítvány) vizsgákra való felkészülésre is. Ugyancsak jól használható az informatika érettségire történő felkészüléshez. A II. kötet anyaga az ECDL moduljai közül az "adatbázis- kezelés", valamint a "prezentáció és grafika" témaköröket tárgyalja. Mindezek mellett a programozási alapismeretek, a HTML szerkesztés, a vírusok, a tömörítés, a hálózatok, a "commander" programok használata, illetve az internet hétköznapi felhasználása szerepel még benne, szintén kellő részletességgel. A megértést közel 500 ábra és táblázat, valamint több száz feladat és a hozzájuk tartozó részletes megoldás is segíti. Ez utóbbi - egyébként teljesen egyedülálló - sajátossága miatt, önálló tanulásra talán a legjobb választás, hiszen a feladatok megoldása egér kattintás szintjéig szerepel mindkét kötetben. A mű anyagához tanári segédletek, tanmenet, óravázlatok és további feladatok is letölthetőek ingyen az internetről. A könyv ajánlható önképzésre, tanfolyami, illetve iskolarendszerű oktatáshoz egyaránt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 517 Ft

A termék megvásárlásával

251 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magánkiadás
Kiadás éve2005
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:334
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly660 gr
ISBN9789632166896
Árukód2092590 / 1011564

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 517 Ft

A termék megvásárlásával

251 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban