Németh Zsolt

Magyar kibontakozás - BESZÉDEIBŐL ÉS CIKKEIBŐL 1998-2002

püski kiadó kft.  | 2002  | MAGYAR nyelvű  | KÖTVE  |  242 oldal

Az ezredforduló mind hazánk történetében, mind a szerző életében kiemelkedő időszak volt. Hazánk történetében azért, mert hosszú idő után először sikerült az ország gazdasági eredményeit optimista jövőképre váltani, ráadásul nemcsak a magyarországi tár-sadalom, hanem a határon túli magyarság lelkivilágában is. A szerző életében pedig azért kiemelkedő ez az időszak, mert Németh Zsolt a legnagyobb kormánypárt, a Fidesz alelnökeként és a Külügyminisztérium politikai államtitkáraként - a magyar-magyar kapcsolatok "fő felelőseként" - jelentős részvényese annak, hogy mindez így történt. Ez a kötet válogatás az ő beszédeiből és írásaiból. Nem kronologikus, hanem tematikus válogatás, hogy az olvasó összképet szerezhessen arról, amit Németh Zsolt ezekben az években és ezekről az évekről mondott mindenkori hallgatóságának és rajtuk keresztül a világnak. A közölt dokumentumok sokfélék: különböző témákról, különböző műfajokban, különböző alkalmakból hangzottak el, illetve láttak napvilágot, de szinte nincs köztük olyan, amelyben - mintegy egységes vezérfonálként - legalább egy utalás erejére föl ne bukkanna a határon túli magyarsággal való összetartozás fontossága. Az, hogy ez a kérdés ilyen súllyal szerepel Németh Zsolt gondolkodásában, döntő jelentőségű volt a státustörvény megszületésében, amely a korszak nemzetpolitikájának a csúcspontja, és amelynek ezért külön fejezetet szenteltünk a kötetben. Több beszéd és írás - különösen az utolsó fejezetben - a politika ürügyén, de politikán túli történelmi és transzcendentális kérdésekre irányítja a publikum figyelmét, és közös felelősségre, közös küldetésvállalásra hív fel. Ennek az az oka, hogy Németh Zsolt csak másodsorban politikus és csak harmadsorban vezető diplomata: elsősorban szolgáló és hívő ember. Hazafi, akinek missziója van, és a közéleti aktivitás csak része, illetve megjelenési formája ennek a missziónak. Ha az olvasó szívesen nyer betekintést ebbe a misszióba, akkor őszintén tudom ajánlani ennek a könyvnek a forgatását. Szesztay Ádám
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 187 Ft

A termék megvásárlásával

118 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó püski kiadó kft.
Kiadás éve2002
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:242
BorítóKÖTVE
Súly360 gr
ISBN9639337633
Árukód2113724 / 1019141

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 187 Ft

A termék megvásárlásával

118 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat