Allah lányai
libri könyvkiadó kft. | 2017 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ | 313 oldal
Az Allah lányai egy félárván maradt, nagyszüleivel felnövő gyerek szemén keresztül mutatja be az iszlám előtti Arábia hiedelemvilágát, az egyistenhit kialakulását és Mohamed próféta történetét. A legendákkal átszőtt, sokszólamú elbeszélés varázsszőnyege hol a Korán megjelenése előtti mítoszok világába, hol a középkori dervisek misztikus történeteibe, hol a "Nagy Háborúban" arabokkal küzdő nagyapa vívódásaiba, hol pedig egy hittől megbabonázott kisgyermek mindennapjaiba repíti az olvasót, bemutatva, hogy iszlám lényegesen sokrétűbb és bonyolultabb vallás, mint azt sokan - köztük a szerzőt perbe fogó fanatikusok - képzelik.
Kezdetben nem volt Ige, nem bizony. Kezdetben ez a homoktenger volt, ezek a kövek, és a felhőtlen, tiszta kék égen a perzselő napsütés. Kezdetben a felhő volt, az eső, a hegyek és a csillagos ég. Minden élettelen létezőnek hangja és lelke volt. Az Ige csak utána jött...
Nedim Gürsel (1951) 1980 óta Párizsban él, kortárs török irodalmat oktat a Sorbonne-on. Hazájában többször beperelték - és mindannyiszor felmentették - művei miatt. A 2008-ban megjelent Allah lányai című regénye után vallásgyalázás vádjával idézték bíróság elé. 2004-ben a francia köztársasági érdemrend lovagi fokozatával tüntették ki.
A termék megvásárlásával
332 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | libri könyvkiadó kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2017 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 313 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
| Súly | 452 gr |
| Fordító | Nemes Krisztián |
| ISBN | 9789633103265 |
| Árukód | 2698765 / 1165635 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
332 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes




































