Vár rád Toscana - CD-melléklettel

A Vár rád Toscana, a Sosemvolt Toscana című regényem második kötete. Engem mindig is Halász Bódog sorsa, életének utolsó három hónapja foglalkoztatott. Mit érez, mit gondol halálos betegen, unokája születéséért imádkozva. Üzenő füzeteknek nevezi el azokat az irkákat, melyekbe jegyzetel, írogat, üzen a várt unokájának. Elmeséli, mit él meg a haláláig,... bővebben
Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék nincs raktáron, azonban Könyvkereső csoportunk igény esetén megkezdi felkutatását, melynek eredményéről értesítést küldünk. Bármely változás esetén Ön a friss információk birtokában dönthet megrendelése véglegesítéséről.

Igénylés leadása
Olvasói értékelések
Nincs értékelés
Írjon saját értékelést, és ossza meg véleményét a többi vásárlóval!
Olvasói értékelések
FETYKÓ JUDIT
Óh, jaj meg kell halni, meg kell halni! előtte, utána, közben NAGY BANDÓ ANDRÁS: Vár rád Toscana c. mozaikregényéről Ez a történet önmagában is érthető, mégis a korábbi, a Sosemvolt Toscana-val, az abban megkezdettel együtt teljes. Mindkét kötet, tehát a Vár rád Toscana mozaikregény is azt a módszert követi, melyben az egységek idő és térbeli laza összefüggése adja a végső kifejlést, a történetet. A szövegrészek, az elbeszélési stílus, a szereplők megszólalásai egy-egy társadalmi réteg jellegzetes beszédmódjával, szóhasználatával eltérnek egymástól mégis idő- és történés- történetkapcsolatban állnak. A beszédmód a szereplők helyzetére és az épp megélt szituációra utal, a keretként alkalmazott, és egyben feloldó résznek is tekinthető, a mostot jelző fejezetek a mai beszélt nyelv elemeiből építkeznek. Az olvasó már az elején tudja a történet tényét: itt valaki meghalt, a gyásszal és az azt átélőkkel, őmiattuk indul a történet. A mozaikregény mozaikjait értelmezve érdekes felosztást, illetve mozaik-összeillést tartalmaz a könyv. Megjelennek benne a hivatalos híradások Halász Bódog haláláról, temetéséről, életének méltatásáról, a jelen (Lídia és a vele kapcsolatban állók) mintegy keretezik a történetet, melyben folyamatosan zajlik a főszereplő versenyfutása az idővel, és az idő ellen. Az idővel, hogy mindent megírjon, elmondjon önmagáról születendő unokájának; az idő ellen, hogy az egyre tovább kibírja ugyanennek a gyermeknek a megszületéséig. A naplóírás különös hangulatú részeket, mozaikokat képez; érdekes, és valószínűleg szándékos, hogy Nagy Bandó nem írat főszereplőjével olyan naplót, ahol az az őt ellátóról, a vele szenvedőről írjon. Lídia mint a családról, a betegről feltétlenül gondoskodó (nő, szerető társ, a biztos pont), fel-feltűnik, mégis háttérbe szorul Bódog naplójában , ám állandó jelenléte nélkül e napló nem jöhetne létre, Bódog nem lehetne otthon a saját ágyában. A kötet nagy, lazán összefüggő részletei Halász Bódog naplójából állnak. Halász Bódog naplója az első mozaikokban (szándékosan írok mozaikokat, nem pedig fejezeteket, vagy részleteket, elvégre ezek mozaikregény részei) a halál állandó emlegetésével, bekövetkeztével foglalkozik, az időből való kifutással, a meg nem tehető jövőbeli lehetőségek elmulasztásával, s miközben folyamatosan még meg nem született unokájának beszél, valójában (nekem legalábbis úgy tűnik), elsiratja önmagát. A betegség, a halál tudomásul vételének fázisai részben kiestek, részben átfedődnek; ez már a Sosemvolt Toscanaban is egyértelmű. A lelki feldolgozást azonban nem lehet megúszni, ezt Nagy Bandó jól tudja: a halál/haldoklás (tudatlanul is bekövetkező) fázisaival nem könnyű együtt élni, főleg, ha a szereplő egész életében (is) öntörvényű volt. Ezek a fázisok különböző (erősen hasonló) besorolásúak lehetnek, érdemes tudni, mik ezek: elutasítás, tagadás, düh, alkudozás, depresszió, belenyugvás ; vagy: tagadás, elkülönülés/izoláció, harag, alku, depresszió, káosz, tehetetlenség ; vagy: elutasítás, düh, alku, kontrollált-ellenőrzött szakasz, kereső-elkerülő, tudatos . Ugyanakkor együtt is járhat a kereső-elkerülő változat, illetve a tudatos emlékezés. Bódog, mint említettem, elsiratja önmagát, miközben folyamatosan még meg nem született unokájával folytat egyoldalú beszélgetést. Ezekben a mozaikokban a túlélés egyik fajtáját mutatja meg az író, amikor az üzenetek, a napló viszi túl a már rég megholtat a jövőbe [megelőlegezett időkapszula], melyeken keresztül a főszereplő megpróbálja a gyökerekhez való tartozás ismereteit megőrizni, ami későbbi fejezetekben szélesen bontakozik ki a család történeteiben. Bódog tudja: írok magamnak is, magamért (21. o.), és felmerül benne a paradoxon, a múlt idő ki nem mondhatósága önmagáról. A 22. oldalon kezdődő mozaikon belüli új rész számomra egyértelműen az önelsiratás mondataival indul, egészen a 23. oldal közepéig erőteljesen erről beszél. Villódznak az emlékek, a személyek, akihez valami kötötte, ezzel előkészíti a következő nagy részeket, azok történeteit. A 60-61. oldal Összenőve című gondolatsora bele is illik, de ki is lóg a történetből; tömör összefoglaló két együtt élő ember elszakadásáról és a megmaradt társ egyértelmű szándékáról. Hasonlóan a 19. oldalon a külső személy visszaemlékező szövege is megszakítja a naplót, ebben a visszaemlékezésben megjelennek olyan elemek, amelyek később ismétlődnek a könyvben: van szívlapátod? Szívem van, lapátom nincsen. Ebből az első nagylélegzetű egységből, mozaiksorból beidézek néhány sort, minden kommentár nélkül: Azon kívül pedig, tessék megvásárolni az ország legismertebb füves emberének könyvét, rákos betegnek és hozzátartozóknak érdekes, izgalmas olvasmányt kínál. A könyv természetesen megrendelhető daganatos betegeknek kedvezménnyel! (97. o.) A végső tragédia pedig: füledből a meghalt, a távozó hangja veszik ki legelébb. (109. o.) Hát ez a semmi, ez a láthatatlan, sorsával megbékélt semmiség üzen most neked. (112. o.) A könyv 118. oldalától megváltozik a beszédmód, megkezdődik az emlékezés a múltra, mely hatalmas időszakot ölel át, az ezerkilencszázas évek elejétől a kétezres évek elejéig, s melyben az író, illetve a naplót író Halász Bódog szabad asszociációi szerint mozog ebben a regényformában megteheti. A halál tudata, a bekövetkező időmúlás itt látszólag háttérbe szorul, az olvasó azonban tudja, ahogy Bódog is tisztában van vele, a történet verseny az idővel, elég ambivalens verseny ismét szövegkiemelésekkel folytatnám, mert azok minden másnál jobban jellemzik ezt a fejezetet, és persze el- és leválaszthatatlanok az íróról/tól, Nagy Bandó András saját meggyőződésétől. Az 56-os eseményekről: Egyetemistaként ébredsz, este pedig forradalmárként hajtod álomra a fejedet. Aztán jöttek a hírek Budapestről A többit tudod. Remélem benne lesz a történelemkönyvedben. (119-120. o.) És ami utána: Mert kintről sosem lesz igazam. Akkor sem, ha valóban igazat beszélek. Mert az onnan jött üzeneteknek nincs kockázatuk. Az értelmiség a nemzet testének a csontváza. A tartószerkezet. Erre épül a nemzettest. Mely össze is rogy, ha kicsontozódik. Ha nincs értelmiség, ha nincs szellemi zászlóvivő, oda a test statikája. És ma is úgy gondolom jó, hogy nem szakadtam el a hazámtól. (121-122. o.) Katonaévekről: őket nem gyűlölöm ők csupán egy begyöpesedett egyenruhás közösség torzszülöttei voltak. Adj magas rangot a világ legbutább emberének, nevezd ki királynak, meglásd, pár nap múlva halott lesz az összes értelmes alattvalója. Hogy is tudná elviselni a vezér, hogy minden közkatonája okosabb nála. Egyáltalán: választás sincs. (122. o.) A 129. oldalon megismétlődik a már jelzett párbeszéd: Szívlapátod van? Szívem van, lapátom nincsen. ahogy a két Toscanába a szereplők és helyzetek ismétlődnek, más szempontból bemutatva a majdnem ugyanazt. A család, a szülők, nagyszülők életére való visszaemlékezések szociológiai rajzok is egyben, a dél-magyarországi falvak paraszti életformáját élők bemutatása a belső, a velük, köztük élő (és/de a már mában élő önmagát és a történéseket [is] átértékelő) szemszögéből . Megjelenik itt az házastársak együttélési gondja, civódásai, válásuk (Bódog házassága is válással végződött); az elöregedett szülő gondozása, és az ebben való elhasználódás; gyermekhalál; korabeli hivatalos levél másolata; a két világháború hatása a mindennapokra. A II. világháborúról : Mondhatnám felszabadulásnak is, ami akkor is igaz, ha épp a szabadulás, a felszabadulás hozta meg számunkra a legkeményebb rabigát. (201. o.) Épp úgy dőlt el a sorsunk, ahogy megérdemeltük, és épp azt kaptuk, ami kijárt nekünk. (212. o.) Akkor kellett volna szembefordulni a rendszerrel, amikor a németekre tettünk. Meg akkor, amikor nyilasok grasszáltak a fővárosban és szerte az országban. (203. o.) És látod, ez az, amiről az imént írtam Hogy elveszejtsék őket a Don-kanyarban melynek véráldozatát, majdhogynem teljes pusztulását elegendőnek gondolták ahhoz, hogy győzelem esetén ez a kis semmi ország jussoljon a hadizsákmányból. (202. o.) A választ a hozzánk felszabadítóként érkező orosz had adta meg: fiúk, nem kellet volna. Maradtatok volna otthon. (202. o.) A földműves nem született háborúskodásra (207. o.) mert gyűlölni kellett, másként nincs harc, nincs vér, nincs halál. A szeretet mindenek fölötti erejét hirdető, a szeresd felebarátodat, mint tenmagadat tanítást prédikáló, lövészárokból és repesztalálatból, fagyhalálból és éhezésből mindig kimaradó, nem csajkából étkező püspökök és bíborosok által megáldott zászló alatt kényszerültek annyira szítani a gyűlöletet, míg elegendőnek nem bizonyult az öldökléshez. Ha nincs kellő gyűlölet, nincs harcra készség nincs háborúzásra kész katona Ilyenné kellett válnia annak, aki meg akart maradni az első parancs ellenében. (208. o.) Nem azért öl hát a katona, mert gyűlölködővé vált, . inkább, mert élve akar maradni. Az I. világháborúról: Vérrel kavarodott esőlé csordogált lé az árokba, és úgy folydogált el alattunk, min égy csörgedező patakocska. Ilyet csak otthon, disznóvágáskor láttam. Csuda, hogy mögmaradtam , fiam, kész csuda. (218. o.) Bódog naplója visszatér saját jelenéhez az utolsó szakaszban. A mozaikok rövidülnek, a bejegyzések dátumai között egyre több idő telik el. A halálérzés erőteljesen jelen van, Átéltem valamit, amit csak kivételes helyzetbe kerülők élhetnek át. A halálélményt. Igen, rám mosolygott a halál. (261. o.) A Bódog-napló utolsó eleme a könyvben három oldal, ám mégis összefoglaló, levezető lezárás. (262-265. o.) A jelent képviselik Lídia jegyzetei (6-15. o.) a mindennapok történései mellett a fiatal nő belső vívódásait, a fájdalom, az önfegyelem hatására lassan bekövetkező kiüresedését jól ábrázolják: Mutatom én, hogy épp olyan erős vagyok, mint ő, egy idő után belefáradok. Vagy inkább belepusztulok. (9. o.) (a fájdalom kiüresít és tehetetlenné tesz; ez jelenik meg később Bódog visszaemlékezéseiben, ahol az öreg beteg szülőt ápoló maga is végzetesen károsodik, belebetegszik a gondoskodásba.) A fiatal nő emberi és szakmai vívódásai során érvényes felismerésekre tesz szert: mert rájött, nagyon is beszédes lehet a tekintete, és végképp nem akarta kiadni magát. Az éhezés az egyik legnagyobb emberi szenvedés. ettől a naptól kezdve, amit ma megtehetek, nem hagyom holnapra! Örökre megtanultam! a közmondás szerint is így van: amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! majd: szokványos hospice dolgom alig van. Bódog felrúgta mindazt, amit tanultam, és semmissé tette mindazt, amit eddig tapasztaltam. Nekem azt tanították, hogy a halál eljövetelét siettetni nem szabad, és késleltetni se. Ezt az alapszabályt is fel kell rúgnom, ezt is felrúgta Bódog. Ameddig csak lehet, késleltetnünk kell, ami majdnem lehetetlen. A két nő találkozása két korosztályt és kétféleképpen való alkalmazkodást mutat meg. (30-42. o.) A beszéd fordulataiban a mai hétköznapi nyelv jelenik meg, egy-egy megszólalás már sablonosnak tetszik, de ez van, ez a ma beszélt nyelv: a Nagy Bandóra jellemző pontossággal van becsatolva az emlékkép, amit az idősebb nő, a volt feleség gondolatai idéznek meg, melynek stílusa, szóhasználata magasan felette van az épp beszélgetőkének. Ennek az emlékfoszlánynak , vagy ha úgy tetszik mozaiknak a mozaikban a szereplői a Sosemvolt Toscanában már megjelentek. Kettejük között nem csupán koruk miatt van kontraszt. A férfitól, társtól elvárt viselkedésben is erősen különböznek. Ebben nem csupán a női okosság, vagy alkalmazkodás lehet az ok az együttélés vagy együtt nem élés indoklására bár az ok végérvényes formában nincs kifejtve; mindketten indokolnak, mindkettőnek van igazsága saját maga szemszögéből, hogy melyiküknek van inkább igaza; az olvasóra marad, mit von le és hisz okként , hanem a közben megváltozott viselkedési formák, amit az idősebb nő az erős magához kötésben, a fiatalabb a laza kötöttségben vél, hisz megvalósítani. A fiatalabb nő, Lídia állt közelebb a teljes emberi kiégéshez az ápolás során, a vég, a fizikailag nehezen viselhető hetek neki jutottak. Abban mindkét nő közösen gondolkodik, előbb vagy utóbb mindkettő felismerte, hogy az alkotó, a művész külön világban él, és aki ebbe beleavatkozik, az eltávolodik a szeretett férfitól. Sem Saci, sem Lídia nem lehet teljesen vesztes, vagy épp felszabadult, vagy nyertes sorsa alakulásában. Ebben a mozaikban a 35-36. oldalon Saci a házastársak egymás iránti kiüresedését mondja el, amit a fiatalabb nő még nem élhetett át, hisz Bódoggal ténylegesen együtt élt idejük kevés volt, ő még másként látja a megrögzött szokásokat, és mivel már nincs, akiről beszélnek, értelmezi és lezárja a témát. A két nő beszélgetése végül lezárul, a rész beszédmódja ismét visszatér a szokásos mai szóhasználathoz. Kiürültek a csészék, kiürült a beszélgetés, a szereplők mennek a maguk útján. Bódog napló-mozaikjainak első csoportját szakítja meg (és közben oldja is ezzel a megszakítással a Bódog gondolatai-vívódásai által keltett már-már kibírhatatlan feszültséget), Lídia és Zoltán mozaikja (98-102. o.). Ennek párbeszédei ismét a mai hétköznapi nyelv sajátságait mutatják. Itt szakad fel Lídia önmagára vett fegyelme, és a könyvet indító naplójegyzete után, egy másik embernek itt beszél kertelés nélkül a történtekről. Rövid, mégis jelentős része ez a kötetnek. Dóra és Lídia kettőse között (266-276. o.), mellett ott van a csecsemő, a fizikai túlélés képviselője. A nők beszélgetése a gyászról, a fájdalom levezetéséről szól, a felvillanó képek (muskátli) és a Bódoggal összekötött emlékek a jelenben maradnak. Katartikus a befejezés: a két nő sírva borul egymásra. A sírás már megjelenik a Sacival való találkozáskor is. Itt azonban az író olyan magasra teszi a megoldást, annak feszültségét, hogy az érzelmi túlcsordulás nélkül elviselhetetlen. Lehet persze azt is mondani, édes-szirupos befejezés. Ez azonban nem áll meg. Az emberi fájdalmak és örömök kifejezése, és valójában az érzelmi-értelmi élet velejárója a sírás. Ez a csúcs, ez a rendkívüli befejezés mást is jelent, legalábbis az én olvasatomban. Itt ismét valami új kezdődik, és ennek az újnak sugallata van az olvasóhoz: véleményem szerint Nagy Bandó András ezzel nem fejezte be ezt a történetet folytatás-íze van a történetnek A Vár rád Toscana a gyász, a halálérzés levezető könyve. A modern tudományok, a gyógyászat, gyógyszergyártás, a társadalmi átalakulások olyan álhiteket táplálnak/tápláltak be emberek tömegeibe, amelyek egyenesen vezetnek a halál elutasításához. Az emberi tudás mindenek felettiségét sugallók mellett civilizációnkban elég hamar kiveszett a gyász kimutatása. Nem is mondom itt azt, hogy a gyász kimutatásának szokása, netán joga. Meghalni szinte kizárólag kórházi körülmények közt illik; egyre ritkább, egyre kevesebb, aki mégis otthon végzi be életét. A társadalmi átalakulás, a családok megélésének gondja megköveteli a nők munkába állását. A munkahely mellett lehetetlenné válik az otthoni betegellátás, ápolás. Még egészségügyi szakember szájából is elhangzik időnként: az ápolásra szoruló betegnek, az elöregedetteknek erre specializálódott intézetekben van a helye. Valóban ez lenne a normális?... mitől lett nem-normális az otthoni ápolás, a beteg, vagy az idős ember otthoni ellátása haláláig? A filmek szereplői a legnagyobb veszteségekkor is semmi baj mondogatják egymásnak, miközben sebesülnek, károsodnak, meghalnak. De ami a fő: semmi baj és még a másik hamis szlogen: szeretlek, ám láthatóan, és gyakran egyik sem igaz az épp zajló történetben Fenti gondolatsor után visszatérek a Vár rád Toscana, illetve Nagy Bandó András Toscanainak lényegéhez. Nagy Bandó történetei a hétköznapokban megeső fájdalmas események olyan feldolgozásai, ahol az olvasó átélheti a szereplőkkel a betegséget, a halált, a gyászt; a halálos betegséggel való szembesülés után a főszereplő időintervallumra kiszabott idejének fizikai és lelki történéseit. Maga a halálos betegség, a halál bekövetkeztének tudata végig jelen van, még akkor is, mikor a szereplők épp időben vagy földrajzi helyen máshol vannak a történetben. A főszereplő haldoklik, a haldoklás eleveníti fel benne a múltat, a múlt-emlékek részleteit, melyek az ő, az egyén biztos elmúlása miatt szakadnak fel benne. A könyvnek ez az egyik titka, ahol az olvasó megláhatja, hogyan van ez a másik embernél. A másik titok a gyász levezetésének módja. Nem csupán a hátramaradók gyászáról van itt szó, a főszereplő kimondatlanul önmaga életét és meg nem élt idejét is gyászolja. Az egyén, az olvasó, te, ti, én, mindannyian kíváncsiak vagyunk a mások halálélményére. Ez a könyv olyan történetet mond el, olyan viselkedési mintákat mutat, melyek sokakban eltűntek, vagy elnyomódtak (épp a fentebb emlegetett megváltozott viselkedési formák miatt, ahol a gyász levezetésére nincs idő, ahol a gyász, fájdalom megmutatása már nem illik bele abba a képbe, [az az erős, aki ezt titkolja, leküzdi vagy épp az az elvárt?...], ahol a halál mégis van, az emberi magas tudás és megváltozott vélekedések ellenére/mellett is). Ez a (két) könyv a betegséget, haldoklást, halált, és az utána következő gyászmunkát tárja fel, esendőségeinkkel, és a halál, a gyász közelében vagy épp az által kiváltott felemelkedéseinkkel. A kötet keretezése, és főleg a befejező rész katartikus lezárása rendkívüli élményt ad. A halál látszólagos hiábavalósága mellett élet születik, az egyik már épp anyja emlőjén van, a másik hamarosan világra jön. A könyv, a könyvek párbeszédeiben érdemes odafigyelni a nők közti beszélgetésekre. Ezt egy férfi írja: olyan író írja-szerkeszti ezeket a nők által elmondott véleményeket, naplófeljegyzést, aki sok tapasztalatot szerzett életében, aki már érti az élet és az emberi játszmák lényegét (szeretetet, kiüresedést, csalódást, be nem teljesült vágyakat [itt a megélt szakmai vágyakra gondoltam], és éli, érzi a nagy katartikus pillanatokat). Az egyes mozaikokat, fejezeteket Rakovszky Zsuzsa, Csorba Győző, Orbán Ottó, Bor Ambrus, Makay Ida, Lődi Ferenc, Ady Endre, Pindarosz, Somlyó György, József Attila, Tömörkény István, Popper Péter, Radnóti Miklós, Illyés Gyula, Petri György idézetekkel kezdi az író. Remekül kiválasztott sorok. Rakovszky Zsuzsa versének kiemelt sora nyitja és zárja a kötetet. A Toscanák letehetetlenek. A fő történetszál mellett átfognak időben bő száz évet, annak történelmi, egyéni történeti ábrázolásával. Az író esze a helyén van: eredetét nem tagadja meg, szereplői sorsa átfogó szociológiai rajz. Azon sem csodálkoznék, ha a szerző egyszer egybevonná a két kötetet, vagy épp megtoldaná még egy harmadikkal, mint azt a jelen kötet vége sugallja... Minden valaminek a folytatása. NAGY BANDÓ ANDRÁS: Vár rád Toscana, Orfű, 2011, Szamárfül Kiadó Kft, (280 oldal, CD melléklettel), keménykötés Bp., 2013. május 10.


Események

H K Sz Cs P Sz V
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
ChatBot