Blaszfém - Novellák és monológok

Senkit meg a szentségtörésre ezeken a lapo- kon csak annyiban kerül sor, amennyiben elkerülhetetlen -mint ha valaki magára vonatkoztatná azokat a sok ezer éves történeteket, amelyek idején még „tegezni lehetett Istent". De vajon lehet-e ma, például a Moszkva téren újra végiggondolni azt, amit a mítoszok eredettörténetének terein magától értetődő volt? Vagy ez már a téboly kérdése, ami klinikai választ igényel? Ez ugyanis a kötet másik írásában egy gyönyörű, kétségbeesett, megrázó - és valamikor megesett - szerelmi történet utolsó fejezete lett: három évtized az elmegyógyintézetben, ami valóságosan és visszavonhatatlanul zárta le Camille Claudel, zseniális szobrász és szenvedélyes asszony pályáját - így aki önálló fejezet lehetett volna a művészet történetében, az csak a mester és szerető: August Rodin egyik fontos lábjegyzete lehetett. A kötet további két írása hasonló végletek között villantja fel azt a mélységet, ami elválasztja egymástól a szenvedélyeik tériszonyával küzdőket - a Tibet felé vezető hegyi út egyik váratlan állomásán felbukkanó történetben valóságos és mitikus mélységek között; és számunkra ismerősebb európai lankákon, ahol pedig mintha praktikus választ is találnánk az áthidalhatatlan áthidalására -egyszerűt és technikait persze, mint egy érzelmi viadukt. A drámaíró és esszéista Nagy András az elmúlt tizenöt év írásaiból válogatva fűzött kötetté két novellát és két monológot, melyek bár időben és térben távoli vidékekre vezetnek, mégis: mintha egyetlen történetté állnának össze ezeken a lapokon.