Füstkorom - Történetek ellenfényben

Ebben a könyvben is mint egyébként eddigi írásaim zömében a közösség és az egyén (egy közösség és egy egyén) kapcsolatainak lehetőségét, olykor lehetetlenségét igyekeztem módszeresen, azaz a próza módszereivel körültapogatni, minél árnyaltabban vázolni, anélkül azonban, hogy a merev meghatározások egyszerűsítő eszközeit hívtam volna segítségül. Szereplőim nem öntörvényűek, hanem törvények, objektív törvényszerűségek útvesztőjében vagy nagyon is egyértelműen kijelölt (viszony) rendszerében igyekeznek megmenteni valamit abból, amit ők szabadságnak neveznek vélnek. Helyzetbevetettségük számukra is nyilvánvaló, ezért a szükségszerűséget próbálják némileg lakályossá tenni egy életnyi albérlet idejére.
Így hát semmi sem lesz befejezetté, lezárttá, következésképpen legkevésbé maga a történet. Lényegében csaknem minden írásom egy nagylélegzetvételű regény ősködéből leszakadt, többé-kevésbé önálló pályán mozgó szövegtest.
Ezt a megírandó regény határozza határozná meg: előjátéknak vagy vetélésnek tekintendő-e az elbeszélések jó része. Legalábbis a szerző számára.
Mózes Attila