Levelek Amerikába - Levélregény

"Van egy tündéri bosnyák mese, amely két vízimolnárról szól a Száva folyón. Hogy hiszi-e az, aki éppen meséli, más kérdés, lényeg, hogy nagyon szép. A két molnár közül az egyik muzulmán, a másik keresztény. Egyszer aztán elterjed a hír, hogy háború lesz, ezért mindkét molnár azon kezd töprengeni, hová is rejtse a pénzét. Mindkettőnek eszébe jut egy sokodvú, vén fa a másik molnár irányában félúton. Előbb az egyik megy oda lopva, hogy elrejtse a rejteni valót, utána a másik. Nem találkoznak. Egyszer aztán vége lesz a háborúnak, mindkettőnek eszébe jut a vagyonkája, elindulnak érte, s összefutnak a fánál. Először nagyon megijednek, de mivel nem ostobák, gyorsan rájönnek, miről is van szó. Nosza, megölelik, megcsókolják egymást, aztán ki-ki hazatér a dukátjaival. Örülnek, hogy a pénz meglett, ám ami ennél is fontosabb, annak jobban örvendenek. Nevezetesen, hogy egymásban jó barátokra leltek.
Nos, a dolgok akár felületes ismeretében sem nehéz belátni ennek a kis történetnek a csaknem teljes képtelenségét. A kézben tartott könyv szerzője könyörtelenül, gyakorta drámai tömörséggel, sok helyütt költői magasságokban szárnyalva fogalmazza meg anyanyelvén, a fordító Szilágyi Károly pedig híven - vagy mondhatnánk úgy is: mesteri leleményességgel - közvetíti a sajátján e szörnyű lényeget. Mindketten jól ismerik testközeli tapasztalatból azt, mily mérhetetlen és lebírhatatlan szenvedéllyel tud hajba kapni a szóban forgó regény kijelölte területen élt és élő jónép, mondjuk, épp egy mezsgyén, s ugyanazzal a hévvel acsarkodik a határok, a történelmi jogok, a nemzetiségi kérdések, az élettér és a nyelv ügyében is." (Balázs Attila utószavából)