Michel Odent

Születés és evolúció

SZÜLŐK KÖNYVTÁRA

jaffa kiadó és kereskedelmi kft.  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT  |  232 oldal

Minden a megszületéssel kezdődik - de hogyan is hat valójában a születés az ember későbbi fejlődésére? És miként befolyásolták a születés folyamatának drámai változásai a Homo Sapiens törzsfejlődését? Michel Odent, az úttörő szülészorvos ezekre a kérdésekre keresi a választ könyvében, amely mérföldkőnek számít a születés és az evolúció összefüggésének vizsgálatában.
A szerző szerint ma már képesek vagyunk tudományos magyarázatot adni a szerzett tulajdonságok átörökítésére, amiben a születésnek kulcsszerepe van. Odent döntő fontosságúnak tartja, hogy az újszülött rögtön testi kontaktusba kerüljön azzal a személlyel, akivel közös antitesteken osztozik: vagyis az édesanyjával. Emellett a szülésnek az anya számára biztonságos körülmények között kell történnie: meleg, csendes, nem túl világos helyen, egy biztonságot nyújtó személy közelében.
A biztonságérzet az, amire a vajúdó nőnek leginkább szüksége van, ezt pedig olyan személy biztosíthatja számára, aki nagy tapasztalattal rendelkezik a szülések kísérésében. Odent azt vallja, hogy a szülés megkönnyítésére, a fájdalom elnyomására irányuló túlzott törekvések csak megakasztják a természetes folyamatot. A fő cél az, hogy a vajúdás zavartalanul, lehetőleg beavatkozások nélkül menjen végbe.
A francia szülészorvos forradalmi szemléletű kötete olvasmányos, ugyanakkor gondolatébresztő mű, amely számos újdonsággal szolgálhat azoknak, akiket érdekel, hogyan lehet valóban háborítatlan a szülés, és hogyan határozza meg születésünk módja az egész emberi faj jövőjét.


MICHEL ODENT nemzetközi hírű francia szülészorvos. Sebészetet tanult Párizsban, majd a Pithiviers Kórházban a sebészeti és szülészeti osztályon dolgozott; itt kezdte vizsgálni a szülést befolyásoló tényezőket. Ő vezette be az otthonos szülőszoba, illetve a szülőmedence fogalmát. Az úttörő londoni Primal Health Research Center alapítója, 15 könyv szerzője, amelyek 22 nyelven jelentek meg.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 3 499 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 324 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó jaffa kiadó és kereskedelmi kft.
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:232
BorítóKARTONÁLT
Súly300 gr
Sorozat SZÜLŐK KÖNYVTÁRA
FordítóRézműves László
ISBN9789634753582
Árukód2751980 / 1202813

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 3 499 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 324 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál