A tapasztalásról - André Gide esszéjével

Ha a legegyszerűbben hagyatkozunk a Természetre, akkor hagyatkozunk rá a legbölcsebben.
Annak a felhívásnak, hogy mindenki ismerje meg önmagát, bizonyára sok a veleje, ha a tudomány és a világosság istene kiíratta a templom homlokzatára, mint foglalatát mindannak, amit tanácsolni akart.
Minden életforma közül az a legostobább és legingatagabb, amely szabályokra és fegyelemre épül.
Legnagyobb és legdicsőbb remekművünk a helyes élet. Minden egyéb dolog uralkodás, kincshalmozás, építkezés, legfeljebb csak függelékecske és kellékecske.
A fájdalom, a gyönyör, a szeretet, a gyűlölet legelső érzései a gyermeknek; ha azután megjön az értelem, és igazodni tudnak hozzá, az már erény.
Olyan gondolatok ezek, amelyeket nemcsak minden kor és korosztály, hanem minden egyes ember is újra meg újra átgondolhat magában. S a mi kapkodó, sikert hajhászó, uniformizálódó világunkban különösen üdvös megállni egy kicsit, s a szórakoztatóan csapongó, derűs és közvetlen hangú Montaigne-nyel eltöprengeni az emberi élet kiapadhatatlan gazdaságáról, létünk felbecsülhetetlen értékeiről, önismeretünkről és változékonyságunkról, betegségről és gyönyörről, no meg a természetes józan ész hasznáról. A francia filozófus és moralista, megérezve, hogy kora gondjai közül melyek azok, amelyek az elkövetkező nemzedékeket is foglalkoztatják, évszázadok távolából fordul felénk és társalog velünk, mindig eleven szellemmel, hisz bár művét telitűzdeli ókori idézetekkel az élet mindenkor fontosabb számára, mint a holt betű vagy az elvont gondolat."