...mi pedig itt maradtunk

Albert Gábor regénye egyszerre számvetés, korrajz és pikareszk regény. Annak a nemzedéknek számvetése, amely az elmúlt ötven-hatvan év lélekpusztító korszakának egyszerre volt szenvedő alanya, és az ezt követő változásnak magatartásával előkészítője, némileg kiprovokálója is. Többen külföldre menekültek, sokan az életben maradásért feladták, "elvesztették" az értékbe vetett hitüket, cinikussá váltak, mások viszont az értékek védelmében az életüket vesztették el. A regény történetének szálai a tizenkilencedik századba nyúlnak vissza, hogy aztán a pikareszk regények hirtelen váltásával romantikus rekvizitumok (középkori fegyverek, páncélzatok) közt találjuk magunkat. A könyv - a regény eszközeivel - azoknak állít emléket, akiket az előbb említett "folyamat" felmorzsolt, és a jellemek, embersorsok felidézésével azokról szól, akik mindezeket a megpróbáltatásokat túlélték. A ...mi pedig itt maradtunk azonban nemcsak számvetés, korrajz és pikareszk regény egyszerre, hanem áttételesen igazságtétel is. Annak a sokszor elhangzott felületes ítéletnek bírálata, miszerint az értelmiség elárulta volna a társadalmat. Albert Gábor sűrűszövésű könyvében - minden szándékosság nélkül - mintha éppen ellenkezőjét bizonyítaná. Mert - a regény sugallata szerint - nem a sorsok értelmezik az életet, hanem éppen ellenkezőleg, a felelősségteljes élet értelmezi és alakítja a sorsot. És főként azokét, akik tanúságtévőként "itt maradtak".