Mészöly Miklós

A negyedik út

jelenkor kiadó  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  388 oldal

A negyedik út eredeti kiadása a legmostohább sorsú tanulmánygyűjteménye: megjelenésekor a példányok jó része raktárban maradt s szinte elfelejtődött, alig lehetett lehetett hozzájutni; s csak évekkel Mészöly halála után jutottak el az eredeti kiadás előkerült példányai, új borítóval, új kötésben, de változatlan formában a könyvesboltokba (ezért némiképp félrevezetően második kiadásként). Az írások közül néhányat Mészöly ugyan anynyira fontosnak érzett, hogy utolsó válogatásába is fölvette (vagy más, meg nem valósult kötetekbe tervezte fölvenni) őket; mások újraközlésétől viszont eltekintett. [] Kétségtelen, hogy rengeteg továbbgondolásra érdemes ötlet és megfontolás van bennük; mai szemmel olvasva azonban főleg két szempontból tarthatjuk őket fontosnak. Egyrészt immár három évtized távolából valóban a kort jól jellemző dokumentumok kutatóknak s újabb generációknak. Másrészt azonban mára mintha fölerősödnének azok a szálak, amelyek a szépírói életműhöz kötik őket: mintha a nagy történelmi fikciós novellák (az életműsorozat Pannon töredék című kötetében megjelent írások s a Családáradás című regény) háttéranyagául szolgálnának.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó jelenkor kiadó
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:388
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly360 gr
ISBN9789636764883
Árukód2211108 / 1067315

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya