Mátyás Győző

Szökevények

helikon kiadó  | 2022  | MAGYAR nyelvű

Zsarnóth Attilát, a fiatal, tehetséges nyomozót nem érdekli a politika, de szereti a rendet. Igazából egy kicsit hálás is a ,,rendszernek", amiért ,,intézetis" gyerekből rendőr válhatott belőle. Az 1970-es évek elején járunk: a gazdasági reform már lefulladt, a beatkultúra, legalábbis Magyarországon, viszont épp erőre kap - nem mintha Zsarnóthot ez az új, csörömpölő zene különösebben érdekelné. Őt most leginkább az érdekli, hogy hova tűnhetnek el egyre gyakrabban az intézetekből szökött lányok; meg az, hogy kiderítse az apja halálának titkát. Mert aligha hihető, hogy 1956-ban, amikor az ,,ellenforradalmárok" betörtek a börtönbe - ahol köztörvényes bűncselekmény miatt ült -, egyszerűen szívrohamot kapott a félelemtől. Egyszer csak a két nyomozás ugyanahhoz az emberhez vezet - és talán minden titokra fény derül. Mátyás Győző regénye ravaszul szőtt krimi - és egyben a hetvenes évek elejének bravúros felidézése. MÁTYÁS GYŐZŐ (1954-2021) író, szerkesztő, filmesztéta, egyetemi oktató volt. 1992-ben Bilincstörők című elbeszéléskötetével jelentkezett szépíróként, majd élete utolsó két évében ismét rendszeresen publikált novellákat, valamint egy egyfelvonásos drámát.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 999 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó helikon kiadó
Kiadás éve2022
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub mobi
Formátum EPUB MOBI
Árukód2761158 / 8147703

Elérhető még:

Könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 999 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat