A hit két formája

Martin Buber a 20. század egyik legjelentősebb vallásfilozófusa, a keresztény-zsidó párbeszéd úttörője, a dialógusfilozófia képviselője. Buber olyan központi teológiai fogalmakat vizsgál, mint a hit, a megváltás és a messianizmus, megállapítva a két vallás közös vonásait és mindenekelőtt a különbségeit. E bibliai alapvonalak közös eredete számára a judaizmusban és a kereszténységben a hit központi kérdése, amelyet egyiptomi, gnosztikus és hellenista hatások is alakítottak. Buber valláskritikája nem a 19. századi ateizmusból nyeri élességét, hanem a héber Biblia Isten-értelmezéséből. Nem azért kritizálja a vallást, hogy az ember Istennel való kapcsolatát lebontsa és lényegtelennek, illuzórikusnak nyilvánítsa, hanem azért, hogy ezt a kapcsolatot nyitottként, Istent pedig megszólíthatóként tudja elgondolni. Jézust újszövetségi feltámadása kiemeli az emberiség köréből, Istenfiúvá teszi, aki majd a bűnös világ végső megváltója lesz, és új vallást indít, miközben a zsidóság továbbra is történeti jelenlétűnek, e földi létezése lényegének látja az Istennel kötött szövetségét.