Fel kellett állnom

Mi történhet? Kádár kinyújtja kezét? Fogadjam el? Nézett rám sokáig, végre én is megszólaltam:
- Nézd, Kádár elvtárs, sok átvirrasztott éjszakán töprengtem ezeken. Hidd el, fájdalmas szülés eredménye, ami történt, hidd el, mindig segíteni akartam és most is, de súlyosak a tapasztalataim. Semmi okom a leveleket visszavonni, megsemmisíteni. Azt írtam le, ami van, s ami igaz. Ezek a dolgok túlnőttek rajtunk. Sokan látják, foglalkoznak vele, de leírni, kimondani gyávák. Nem voltam, nem vagyok karrierista, kalandor. Én is szeretem úgy a pártot, mint bárki más. És a felelősség - utánad - rajtam a legsúlyosabb. nem ezt ígértük, nem ezt mondtuk 1956-ban. Sok mindent vállaltam és tudok vállalni most is, másként le sem írnám. Tudod te, hogy végződik ez az út, ha továbbmegyünk?
- Ki tud erre felelni, Marosán?
- Kettőnknek kell tudni felelni rá, mert mi már jártunk ilyen utcában. De tudod mit, komolyan veszlek. Hiszek neked. Teszek egy javaslatot. Javaslom, olvasd el még egyszer figyelmesen a levelet és írd meg egy másik levélben magad is, miben van igazam és miben nincs. De úgy írd, hogy az az igazságnak megfeleljen.