Metafizikai kabaré

Párizsban járunk, a XX. század legvégén. A különböző országokból származó szereplők már rég a legmélyebb dekadenciába süllyedtek, kimerült szellemük a titkos tanításokban keres felüdülést. A szálak a művészet kétes hírű szentélyében, a szűzies pornóattrakcióiról hírhedt kabaréban futnak össze. Esténként itt lép színpadra Beba Mazeppo, aki csábos művészetével és különleges testi anomáliájával hívja fel magára a figyelmet. Rajongói között megtalálható a fiatal német költő és a szicíliai narkomán festő, aki a másolás, az ismétlés posztmodern gesztusában, a soha véget nem érő helyben járásban véli felfedezni a jelen, vagyis a vég művészetét. A társasághoz tartozik még Jonatan, a zsidó kabalista, aki könnyedén megfejti a narkotikus víziók ezoterikus jelentését. E különös figurák, ha épp nem a szerelmi életükkel vannak elfoglalva, parttalan vitákat folytatnak a művészet végéről, régi eretnekségekről vagy a nemiség transzcendenciájáról. Patthelyzetnek tűnik, mégis mintha lenne belőle kiút: Bebára szerelem vár, vagy, ha úgy tetszik, a szimpla hétköznapok banalitása. Manuela Gretkowska (1964) filozófia szakon végzett a krakkói Jagelló Egyetemen, majd rögtön távozott is az országból. Ezt egy már-már elfelejtett nyelven úgy hívják, emigráció. Szerencsére a történelem jó másfél évszázad után úgy döntött, nem ismétli magát a végtelenségig, a sok-sok elveszett nemzedék után Gretkowskáé végre célba ért. Amikor a berlini fal leomlott, a leendő írónő antropológiát tanult Párizsban, többek között tarot-val, XII–XIII. századi kabalával és a dél-franciaországi Mária Magdolna-kultusszal foglalkozott, az ezredvég elit- és tömegkultúrájában is otthonosan mozgott. De a Párizsban átélt korszakváltás élményeivel együtt járó közlésvágy szétfeszítette a szaktudományos kereteket. Író lett anélkül, hogy feladta volna filozófus és antropológus énjét. Ma már nagy olvasótábora van Lengyelországban, műveit a legtöbb európai nyelvre lefordították.