Mamuttampon

"Csupán egy elhaló vakkantásra futotta tőlem, mielőtt egy felbőszült mongúz sebességével hátravetettem magam, hogy elkapjam az egyik távozni készülő csomagot. Robert észrevette a manőveremet a tükörből, és reflexszerűen fékezett egyet. A Scorpio hátsó ajtaja a hirtelen fékezés hatására utolért minket, és hatalmas döndüléssel csapódott a helyére, csupán milliméterekkel kerülve el az ujjaimat.
Ahogy ott hasaltam, lábaimmal a hátsó üléssorba kapaszkodva, seggemet a plafonnak nyomva, derékig a csomagtartóban, éppen csak megmenekült ujjaimra meredve, átfutott az agyamon, hogy vajh van-e dicstelenebb halál, mint szétzúzott kézzel a csomagtartón át az indiai főútra hengerbucskázni, és ott felhergelt gyerekelefántok által pépes masszává tapostatni. Ha van is, akkor és ott nem jutott eszembe egy sem."

Egy újságírót munkaadói elküldtek a benzinszagú és pálmaillatú Indiába. Azt kérték, hogy járjon utána egy kényes, ám igen érdekes esetnek, amiben a feszültség szó szerint kézzel fogható. Miután pedig a végére járt mind az esetnek, mind Indiának, rá akarták venni, hogy soha ne írja meg az ebből készült cikket.
Sikerült is nekik.
Némi nyomásgyakorlás hatására a történet végül nem jelent meg újságban, viszont így, évekkel az események után talán könyvben már kiadható. P. Tarator első regénye valós alapokon nyugszik, ám története nem ér véget a könyv borítójánál.