Védőháló nélkül

Makkai-Kiss Nóra számára a versírás nem csupán az önkifejezés eszköze. Nevezhetnénk akár életszükségletnek, egyfajta élet- és világszemlélet kifejezésének, küzdelemnek a létezés mind teljesebb megismerése és e tudás továbbadása érdekében. S ezzel egyidejűleg küzdelem az idővel. S itt elsősorban nem az elmúlás, nem az öregedés nyomasztó élménye foglalkoztatja, hanem a felgyorsult idő óhatatlan következményei. Az időhiány, mely szétforgácsolta a hagyományosan működő emberi kapcsolatokat. Elfutunk egymás mellett anélkül, hogy a kínálkozó vagy kiküzdendő pillanatok lehetőségeivel éljünk. Fogynak vagy megszűntek az átörökíthető szabályok, szokások, hagyományok, melyek erősíthetnék, fenntarthatnák az egymásra figyelés valamikori szép gyakorlatát. A legtöbben csak végigrohanják az életet anélkül, hogy elgondolkoznának értelmén, szépségén, mintha csak kényszerűségből élnénk. Hogy milyen is ez a rohanó világ? Mindenképpen érzelmi analfabétizmushoz vezet. A költő tudja, hogy ebben az elgépiesedett világban az ember csak önmagára számíthat. Arra buzdít (önmagát is), hogy a kialakítandó létszemléletet magatartássá alakítva az élhető világ érdekében önmagunkban kell felismerni, mozgósítani a szükséges belső erőt, hogy értelmes, tiszta életet élhessünk.