Szupertitkos alakulat - Az MN 1480 hadműveleti-harcászati rakétadandár története (1963-1991)

Volt a Magyar Néphadseregben egy olyan alakulat, amelyet a polgári életben is csak MN 1480 egységként ismertek, de a munkáját szinte teljes titoktartás övezte. Fokozta a titokzatosságot az, hogy hosszú ideig a sorkatonák látogatói is csak meghatározott helyen tartózkodhattak, és a dandárnál szolgálatot teljesítő hivatásos, sor- és polgári állomány többsége nem léphetett a "zárt" telephelyre, ahol a rakétatechnika tárolása történt, vagy ahol a kezelők elméleti és gyakorlati kiképzését végezték. Voltak azonban olyan titkok, amelyeket a hadseregben szolgálatot teljesítők közül is kevesen ismertek. Nem tudták, hogy a rakéta indításához a robbanófej kivételével minden rendelkezésre állt a laktanyában: jelentős számú harci hordozó; mindegyikhez a szükséges hajtóanyag; a bevizsgáláshoz, feltöltéshez, szállításhoz és átrakáshoz szükséges gépegységek. Azt pedig még a politikai vezetésben is kevesen tudták, hogy az atom robbanófejek tárolása - a szovjetek által - tőlünk néhány tíz kilométerre történt, és szükség esetén egy óra alatt megkaphattuk volna. Az indítóállványokat minden díszszemlén a nagyközönség láthatta. De azt nem tudták, hogy a dandár a szárazföldi hadsereg legnagyobb csapásmérő ereje. Azt pedig nem is sejthették, hogy milyen pusztító erővel rendelkezünk. Ha a Hirosimára ledobott atombomba hatóerejét vesszük alapul, akkor a dandár indítóállványai csoportos indítással annak 160-szorosát tudták volna a hadsereg számára biztosítani.