Ikonfestés

"Az ikonok a Római Birodalomban születtek, abban az átmeneti korban (IV-VI. század), amikor az ókort hosszú vajúdás során felváltotta a középkor. Ebben az időszakban szerveződtek egyházzá az őskeresztény gyülekezetek, az egyetemes zsinatok hitvitáiban pedig kialakult a keresztény egyház dogmarendszere. Az egyházatyák ezekben a vitákban határozták meg az új vallás viszonyát a művészetekhez és ezekben az évszázadokban alakult ki - tematikailag és formanyelvét tekintve egyaránt - az új keresztény művészet, benne az ikonfestészet. Kezdetben az ikonok a késő antik művészet technikájával (enkausztika - viaszfestés) és formanyelvén szólaltak meg, utóbbit fokozatosan váltotta föl az ikonfestészet saját festői nyelvezete, legfontosabb elemével, a fordított perspektívával. A fordított perspektíva tudatos alkalmazása következtében az ikonkép semmiben nem hasonlít a földi világra, az ikonokon nincs téri mélység, a megjelenített figuráknak nincs tömegük, síkba lapított árnyképek, mert nem evilági testi mivoltukban kívánják őket ábrázolni, hanem a másik világban való létezésüket felcsillantani a hívő előtt. Az új festészet nemcsak formanyelvében, hanem tematikájában is gyökeresen különbözött a megelőző korszak, az antikvitás festészetétől, hiszen témái kizárólag az új hit, a keresztény eszmerendszer által meghatározott égi világ szereplői, ill. Jézus földi életének eseményei, amelyek az égi és a földi világ közvetlen találkozását jelenítik meg." Részlet a könyvből