Losonczi Ágnes műhelyéből II. - Beszélgetések Losonczi Ágnessel
gondolat kiadói kör kft. | 2022 | MAGYAR nyelvű | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS | 167 oldal
Mind a zeneszociológia, az életmódkutatás, az egészség alakulásának társadalmi feltételei, vagy a történelmi sorsfordulók lenyomata egyének és családok életén, felkeltette a szélesebb közönség érdeklődését is, és ennek nyomán interjúk mutatták be és "fordították le" tudományos eredményeit az érdeklődők számára. Napilapok, tudományos folyóiratok, rádió- és televízió-műsorok szereplője volt Losonczi Ágnes, s ennek során nemegyszer születtek olyan interjúk, amelyek érvényessége messze túlmutat a konkrét időszakon.
A Gondolat Kiadó az elmúlt évben adta közre Losonczi Ágnes eddig könyvben nem publikált tanulmányait, amelynek folytatásaként most a szerző beszélgetéseinek sorozata lát napvilágot, amelyek hasonló tematikát követnek, mint a tanulmánykötet írásai, de plasztikusabb, összetettebb képet adnak a vizsgált kérdéskörökről, felvetve ezek befogadásának esélyeit, társadalmi térbe helyezve az elvontnak tűnő tudományos dilemmákat, és gyakran rendkívül érdekes területekre "kalandozva". A beszélgetőtársak pedig sok esetben a magyar újságírás klasszikusai , s ez még izgalmasabbá teszi a dialógusokat.
A termék megvásárlásával
475 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | gondolat kiadói kör kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2022 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 167 |
| Borító | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS |
| Súly | 452 gr |
| ISBN | 9789635562619 |
| Árukód | 2765927 / 1213178 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
475 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes











































