Bánszegi Katalin

Libanon. Látnivalók, történelem, kultúra

 | 2021  | MAGYAR nyelvű

Libanon maga a testet öltött Biblia. Az országot járva számos bibliai helyszín elevenedik meg a szemünk előtt, de épületek, mozaikok formájában nyomot hagytak rajta a későbbi korok kultúrái is. A partvidék kikötői évezredeken át csábították ide az uralmon lévő hatalmakat, hogy azok kereskedelmi forgalmukkal gyarapítsák az országot, illetve saját hazájukat.A történelmi emlékhelyek sokaságának köszönhetően Libanon ma olyan, mint egy élő múzeum - évezredek kultúrájának a lenyomata. Ugyanakkor a történelem, a természet és a vallások olvasztótégelye is. Az országban maroniták, görögkatolikusok, szunniták és síiták élnek egymás mellett. Ugyanez a sokszínűség jellemző a természeti környezetre is. Hol máshol látunk még olyat, hogy a havas tél ölelkezik a napfényes nyárral? Ez az az ország, ahol délelőtt síelhetünk a hegyekben, délután pedig már a tengerben fürödhetünk. Ahol kulturált szállodák, jó közlekedés, biztonság, vendégszeretet és kiváló ételek várnak ránk. Színes, változatos, élménydús programokban lehet tehát részük a testi, lelki és szellemi táplálékra vágyó Libanonba látogatóknak. o Hasznos útikalauz valódi utazóknak és azoknak, akik foteljük kényelméből turistáskodnának.o Személyes élményekkel és jó tanácsokkal tarkított szubjektív beszámoló napjaink Libanonjáról, látnivalóiról, lakóiról.o Kalandozások a történelem útvesztőiben, bibliai tájakon.o Történelmi ismeretekkel, regékkel és mesékkel, irodalmi-művészeti utalásokkal színesített libanoni körutazás.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Formátum EPUB MOBI
Árukód2747307 / 8144566

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power