Lewis Wallace

Ben-Húr - Regény Krisztus Urunk korából

fapadoskonyv.hu  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  360 oldal

Lewis Wallace (1827-1905) 1876-ban elhatározta, hogy ír egy regényt, melynek egyik motívuma a három napkeleti bölcs látogatása lesz a kisded Jézusnál. A történetet aztán fokozatosan bővítette, s egy kitalált szereplő, Júda Ben-Hur alakja köré építette. Wallace nem volt különösebben vallásos, bár nem számított ateistának se. Egy vasúti utazás alkalmával azonban találkozott Robert Ingersoll-lal, a híres-hírhedt istentagadóval. Beszélgetésük hatására Wallace úgy döntött, készülő könyvében ő Jézus pártján fog állni. (Végül ő maga is hívő lett, akárcsak regényének főszereplője.) Kiterjedt történeti kutatásokat folytatott az ókori hatalmi viszonyokról, hogy műve minél hitelesebb legyen. Arra az elhatározásra jutott, hogy Ben-Hur és római barátja, Messala konfliktusával fogja szimbolizálni a korabeli politikai feszültségeket. Öt éven át írta a könyvet, ami végül 1880-ban jelent meg. Eleinte nem volt különösebben sikeres, de körülbelül két év leforgása alatt népszerűvé vált. A regényéből pedig 1959-ben forgatott, 11 Oscar-díjjal jutalmazott filmet pedig mindenki ismeri.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 516 Ft

A termék megvásárlásával

251 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó fapadoskonyv.hu
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:360
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly440 gr
FordítóSzekrényi Lajos
ISBN9789633290682
Árukód2215924 / 1088729

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 516 Ft

A termék megvásárlásával

251 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat