Leonard Cohen

Szépséges lúzerek

cartaphilus kiadói kft.  | 2006  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  386 oldal

Libri Antikvárium
A kanadai író-költő-énekes Leonard Cohen a beatkorszak emblematikus alakja, ezt a számos nyelvre lefordított alkotását Kerouac Úton-jával és más alapművekkel emlegetik egy sorban. A lázas, sodró lendületű, eksztatikus történet kísérleti regény, szépirodalmi leképezése az időszaknak, amelyben különböző műfajok alkotói akkoriban maguk is fiatalok ifjonti hévvel, száguldó, néha öngyilkos tempóban élték újra az emberiség ifjúkorát.
A beat-kultúra művészei ismét felfedezték a szeretetet, a szerelmet, a szabadságot, a rajongást, a lázadást, felderítőutakat tettek az emberi tudat határai felé.
Az Olvasó szertelenül áradó, szenvedélyes történetet vesz kezébe, amelynek középpontjában egy furcsa, hihetetlenül sokrétű szerelmi háromszög áll, Vagy, ha úgy vesszük, négyszög, mert az elbeszélő hangját egy kanadai indián szent, Catherine (Kateri) Tekakwitha iránti vallásos-erotikus elragadtatás is átfűti Beszélhetünk azonban akár szerelmi sokszögről is, amelynek csúcsain az emberi létezés csaknem valamennyi tiszta és tisztátalan eleme megtalálható, mert Cohen az egész valóságba szerelmes.
Az író e túlfűtött és magával ragadó alkotása egy görög szigeten, a nyugati kultúra egyik mediterrán forrásvidékén született, de nem hiányoznak belőle az antik életérzés dionűszoszi (sic!) elemei, a mámor, az őrület, a halál és a bűn sem. A történetben kozmikus energiák feszülnek, csapnak össze egymással.
Leonard Cohen a nagy korszak melankolikus prófétái közé tartozik, és bár hősei vesztesek, művével az élet szépségét és nagyszerűségét is dokumentálja.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 455 Ft

A termék megvásárlásával

845 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:11 x 19 cm
Kiadó cartaphilus kiadói kft.
Kiadás éve2006
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:386
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
FordítóKőrös László
ISBN9789637448171
Árukód6306549 / 5305721

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 455 Ft

A termék megvásárlásával

845 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya