Kalocsai virágok

A népművészeti díszítőkincs és stilizálásmód nem választható el a művészet egészétől. Az emberben ősidők óta meglevő esztétikai igény sohasem hiányzott a nép életéből. Nemcsak az ünnepi alkalomra készített, hanem a mindennapi használati tárgyait is törekedett célszerűen, hasznosan, ugyanakkor szépen is megformálni. Motívumainak megválasztására, tárgyainak alakítására hatottak a történelmi stílusáramlatok és a szomszédos népek népművészete, de mindezeket eredeti módon, a maga közösségi ízlésének megfelelően magába olvasztotta. A népművészetre éppen az a különleges átalakító erő jellemző, amellyel a tárgyak alkotói egységes, szerves egésszé forrasztják, sajátos közösségi és ugyanakkor egyéni ízlésüknek megfelelően formálják a különböző eredetű elemeket.
A hagyományhoz való ragaszkodás hozta létre a népművészet személytelenségéről, változatlanságáról vallott téves nézetet. Minthogy a népművészeti alkotásokat mindenkor tehetséges egyének hozták létre, a hagyomány tisztelete sohasem szorítkozott a már meglevő tárgyak lélektelen másolására; a népművész mindenkor - szinte akaratlanul is - hozzátett valamit saját egyéniségéből, és ezzel továbbfejlesztette a hagyományt. A továbbfejlődés egyik ösztönzője volt, hogy a tehetséges népművészek versengtek egymással, ki tud szebbet létrehozni. Érdekes megfigyelni egy-egy népművészeti stílus változását ugyanazon a vidéken. Mintegy három-négy nemzedék kell az új stílus kibontakozásához, de kedvező körülmények között ez a folyamat gyorsabban megy végbe.