Lénár Andor

A Váci egyházmegye zsinatai és papi tanácskozásai a 19. és 20. században

MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKEK - OKMÁNYTÁRAK

hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.  | 2017  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  576 oldal

A Váci egyházmegye területén 1675 után majd két és fél évszázadon át nem rendeztek egyházmegyei zsinatot. A 19. században széküresedés idején tartott papi tanácskozások ugyanis kánonjogi értelemben nem tekinthetők szinódusnak. A két világháború közötti Magyarországon Hanauer Árpád István váci püspök vállalkozott elsőként arra, hogy az 1917-es Codex Iuris Canonici alapján egyházmegyei zsinatot hívjon össze, ami az 1920-as években mintául szolgált más egyházmegyék számára is. Szándékát a nehéz történelmi szituációval, a lelkipásztorkodás problémáival, valamint a
papság fegyelmének helyreállításával indokolta. A főpásztor 1921-ben, 1930-ban és 1940-ben hívta össze papjait, azonban betegsége a harmadik szinódus megrendezését már nem tette lehetővé. A szocializmus évtizedeit követően újabb egyházmegyei zsinatra csak 1995-ben kerülhetett sor. A dokumentumokat Lénár Andor történész dolgozta fel "A magyar katolikus egyház zsinatai és nagygyűlései 1790-2010" című OTKA-program keretében.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 3 400 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 230 Ft

A termék megvásárlásával

323 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.
Kiadás éve2017
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:576
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly1082 gr
Sorozat MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKEK - OKMÁNYTÁRAK
ISBN9789634160670
Árukód2704598 / 1168428

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 3 400 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 230 Ft

A termék megvásárlásával

323 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat