Közlekedik a főváros

Amikor a Rákóczi úton megjelent a több mint húszméteres, bordó-csontszínben pompázó újdonság, összefutott a fél város, és arra gondolt, új fejezet kezdődik a villamosok történetében. Sokan azt hiszik, hogy a csepeli HÉV „lezárt ügy", de ez nem így van. Az eredeti elképzelések szerint a Kálvin téren lett volna az „igazi végállomása", és Szigetszentmiklóson át Ráckevéig közlekedik. A csuklós busz nem számított új találmánynak, de 1959-ben legfeljebb annyian ismerték Magyarországon, mint Elvis legújabb lemezét. És bár kezdetben a trolibuszvezető ugyanúgy szocreál ikonnak számított, mint az olvasztár, a traktoros vagy a gyapotszedő asszony, az újdonság varázsának megszűntével azt kellett tapasztalniuk az „egykori" hősöknek, hogy sokkal kevésbé becsülik őket, mint megérdemelnék. A metró megnyitásával joggal képzelhette az addig villamoson zötykölődő, buszon préselődő, fővárosi utas, hogy Budapesten beköszöntött az űrkorszak. Az új közlekedési eszköz olyannyira más minőséget jelentett, hogy eleinte sokkal inkább vásári látványosságnak tekintették, és nem annak, ami: hétköznapi használati tárgynak.