László János

Szerep, forgatókönyv, narratívum

mta pszichológiai intézete  | 1998  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  222 oldal

Ebbe a könyvbe közel huszonöt év szociálpszichológiai tárgyú tanulmányaiból válogattam össze egy kötetre valót. Korábbi munkáim tekintélyes része kísérleti vagy más természetű empirikus kutatási beszámoló. Ezeket az írásokat az egyetemi hallgatóknak és a szélesebb olvasóközönségnek szánt válogatásba nem lehetett felvenni, hiszen az ilyen típusú tanulmányok technikai részletei iránt legfeljebb csak a szűk szakmai közönség érdeklődik. Szerencsére minden általam művelt kutatási területről, így a szerepelmélet, a szociális megismerés, az irodalmi szövegmegértés, a kommunikáció és szociális reprezentáció valamint az elbeszélés témájában született olyan elméleti-elemző írásom is, ami az adott terület eredményeit, illetve kérdőjeleit mutatja be. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha úgy érzem, hogy a fenti téma-katalógusban a huszadik század második felének néhány főtémája sajátos egyéni rendben jelenik meg. A szerepelmélettől a forgatókönyvveken és szövegmegértésen át a szociális reprezentációkig és narratívumokig a társas tudás szerveződése és a szimbolikus folyamatoknak a társas cselekvés irányításában betöltött funkciói foglalkoztattak. A szociálpszichológia sokszínű elméleti háttéranyagát ebből a szempontból próbáltam meg szintetizálni és. ha csekély mértékben is, saját kutatásaimmal gazdagítani. Közel tíz éves tanítási tapasztalatom a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen azt igazolja, hogy a gondolati ív, a szociálpszichológiának a könyvben megjelenő vázlata, a figyelmes hallgató, illetve olvasó számára kirajzolódik, szerencsés esetben továbbgondolásra serkent.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 415 Ft

A termék megvásárlásával

141 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó mta pszichológiai intézete
Kiadás éve1998
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:222
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly230 gr
ISBN9789638471253
Árukód2025235 / 1059584

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 415 Ft

A termék megvásárlásával

141 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára