Lukács evangéliuma

Öreg ember vagyok, s annyi vereség, meghiúsult remény és szándék után nem vágyok én másra, mint hogy tízszer, százszor, ezerszer átgondoljam mindazt, aminek részese és - bizony! - előidézője lettem. Egyébként elvihet, fiam, rajtam már az sem segít -mosolygott szomorúan a tehetetlenül ülő rendőrre. - Jobban vigyázhatna a szájára az ezredes úr - motyogta Kiss Lukács. - Nincs már miért, fiam. Nem büntethet engem úgy a maguk rendszere, ahogyan életem tanulságai büntetnek nap mint nap. Egyszer vége kell hogy szakadjon a gyűlölködésnek, egyszer mindenki belefárad a tizedelésbe és a megtizedeltetésbe. Egyszer rájönnek az emberek, hogy alapjaiban egyformák, csupán az közöttük a különbség, hogy egyik részüket megtévesztik, megvesztegetik, a másik részüket pedig megfélemlítik és megalázzák. Egyszer békét kell kötnünk nekünk egymással; s ezt meg kell engednie az új, a magyarságot nem ismerő, nem értő vezetőknek. Hátha megismerik és megszeretik ezt a hatalmukba vetett népet. Isten adja, hogy idejében történjen meg ez, mielőtt a türelmetlenség és erőszak visszavonhatatlan károkat okoz, olyan megalázottságot és gyűlöletet támaszt, ami polgárháborút robbant ki. Részlet