A tizenegyedik század története

A 11. század Magyarország történetében új minőséget hozott. Létrejött a királyság, elterjedt a kereszténység, visszaszorulóban volt a nomadizmus. A 10. században úgyszólván még csak keleti értékeket felmutató ország immár a nyugatihoz igyekezett igazodni. A 11. században a hovatartozás kérdése lényegében eldőlt. A királyi hatalom, az egyház és a mögéjük felsorakozó elit határozottan a nyugat felé kormányozta az ország hajóját. A tét nagy volt. Egy népnek kellett feladnia korábban megszokott életmódját, hitét. A többség elvesztette létbiztonságát, féltve őrzött szabadságát, a világról alkotott képét. A jövő sikerének útját vér és könny áztatta. Sőt a század folyamán még az sem látszott, hogy ez az út sikerre vezet-e majd. Súlyos belháborúk, áldozatokat követelő lázadások és véres trónviszályok dúlták az országot. Nemegyszer a frissen megszületett királyság nehezen biztosított függetlensége is veszélybe került. A királyság azonban mindezek ellenére gazdagodott, erősödött. A népesség gyarapodott, az állami közigazgatás és az egyházi szervezet tovább épült. Oldódott az ország elszigeteltsége. A keresztény világ magához ölelte Magyarországot. Az ország sem maradt adós: a hit befogadásával kiterjesztette Róma befolyását. A külkapcsolatok tágultak. Magyarországon át vezetett a legfontosabb transzeurópai útvonal. Otthonra talált a magyar szó, hódító útjára indult az írás, a szellemi alkotómunka. Ha egy nyugati a 11. században Magyarországra érkezett, nyilván nem érezte igazán otthon magát, de talán már nem kerítette hatalmába a teljes idegenség érzése. Magyarország már kilépett a kelet világából, de még nem érkezett meg nyugatra. Úton volt oda, de ez az út igen hosszúnak bizonyult.