Konrád Miklós

Zsidóságon innen és túl - Zsidók vallásváltása Magyarországon a reformkortól az első világháborúig

MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKEK ÉRTEKEZÉSEK

hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | RAGASZTÓKÖTÖTT  |  672 oldal

A reformkor és az első világháború között több tízezer magyarországi zsidó döntött úgy, hogy elhagyja ősei hitét és áttér valamelyik keresztény vallásra. A nyelvében és kultúrájában fokozatosan magyarosodó zsidóság körében mutatkozó vallásváltásoknak a korábbi időkhöz képest roppant mértékű megnövekedése paradoxnak tűnhet, hiszen ugyanezen időszakban a zsidó felekezethez tartozással járó hátrányok jelentősen csökkentek. A dualizmus végéig uralkodó liberális nacionalizmus értelmében az ország 1867-ben egyenjogúsított izraelita honpolgárai a magyar nemzet teljes értékű tagjaivá válhattak, a nyelvükben, kultúrájukban és érzelmeikben elmagyarosodottak azzá is lettek. Magyarként való elismerésük és társadalmi befogadásuk feltételekkel járt, de megkeresztelkedésük ezek között nem szerepelhetett, zsidóság és magyarság elméletben harmonikusan illeszkedett össze, rendeződött egymás mellé.
Mégis: az első világháborúhoz érve a zsidók a gazdasági, és még inkább a politikai és kulturális életben tekintélyes szerepet kivívott hitsorsosaik jelentékeny részére immár csupán volt hitsorsosaikként tekinthettek. Ullmann Mór, Wodianer Sámuel, Ballagi Mór, Falk Miksa, Vámbéry Ignác, Simonyi Zsigmond, Helfy Ignác, Dóczi Lajos, Dénes Zsófia, Lukács György, Erdős Renée, Balázs Béla, Fenyő Miksa, Lesznai Anna, Hatvany Lajos a lista hosszan folytatható.
Milyen okok vihették a magyarországi zsidókat a keresztvíz alá? Mely időszakokban tették ezt többen, mikor kevesebben? A zsidó társadalom mely rétegeit érintette leginkább a vallásváltás? Milyen egyéni utak vezettek egyes zsidókat a felekezetükkel való szakításhoz? Áttérésüket sikeresnek tekinthették-e, elérték-e céljukat? Megkeresztelkedésük után hogyan viszonyultak zsidó múltjukhoz és volt hitsorsosaikhoz és hogyan viszonyultak hozzájuk ez utóbbiak? A zsidó áttérések első monografikus feldolgozása révén pontosabb képet szerezhetünk a keresztény magyar társadalom befogadó készségéről, árnyaltabb képet nyerhetünk az e társadalomba integrálódó zsidó férfiak és nők számára felmerülő dilemmákról és nem csupán azokéról, akik kitértek, de azokéról is, akik megmaradtak felekezetük kötelékében.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 610 Ft

A termék megvásárlásával

361 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:672
BorítóRAGASZTÓKÖTÖTT
Súly1090 gr
Sorozat MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKEK ÉRTEKEZÉSEK
Illusztráció38 FEKETE-FEHÉR KÉP
ISBN9789639627857
Árukód2595232 / 1143331

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 610 Ft

A termék megvásárlásával

361 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban