Piruett-akció

Rossz álmaim mindig voltak. Kamaszkoromtól fogva. Biztos azelőtt is, csak azokat még nem tartottam számon. Csak a társadalmi álmokat. S az első szerelem, a viszonzatlan szerelem lidércnyomásait Hogy mi a társadalmi álom? Amikor már akarunk valamit, s már nem sikerül. S ezért ugyancsak hamar megtanultam félni. Rettegtem attól, hogy akarjak valamit Tőlem nem a vágyott holmit ragadták el, hanem a vágyat. A kézzelfoghatót. De ezzel megnyitották a képzeletbelit, s ez ígéretesebb s egyben vészjóslóbb volt minden történelmi kornál. Az egyszemélyes történelmet. Ekként vall magáról Kolozsvári Papp László egyik írásának hőse, s ez szinte az egész kötet mottója lehetne. Egyfajta befelé fordulási folyamatnak lehetünk résztvevői, szorongó tanúi annak, hogy szorítják ki a belső történések a hétköznapok valóban megtörtént eseményeit. Végigkövethetjük, hogyan számol le egy ifjú ember a felnőttség küszöbére érve a mindenfajta életidegenséget magába sűrítő titokzatos figurával, az Idegennel; hogyan gyötrődik a tisztesség és a becstelenség dilemmájában egy fiatal, csinos, egyetemet végzett lány; miért foglalkozik a bankrablás gondolatával egy elkényeztetett, jólétben élő ifjú. Másokat gyávaságuk vagy közönyük tesz befelé fordulóvá, de olyan is akad, aki az alkotásához szükséges magányt akarja így megtalálni. Korunk jellegzetes alakjai ők valamennyien, akikről elmondható: életük története nem azonos életük történetével.