Király János

Pozsony város joga a középkorban

históriaantik könyvesház  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  464 oldal

irta Király János. - Budapest : Magyar Tudományos Akadémia, 1894. Hasonmás kiadás. A pozsony-városi levéltárban két kiadatlan városi statútum kerülvén kezemhez, azoknak közzétételére határoztam el magamat. Ennek eszközlésére két mód állott előttem; az egyik szerint csak a szöveget magát közölhettem volna, ellátván azt szakszerű jegyzetekkel, a második szerint pedig az összes városi jog rendszeres földolgozását kellett szem előtt tartanom, melynek mintegy kiindulását és központját képezte volna maga a statutum. Az első mód minden esetre az egyszerűbb, de egyúttal hézagosabb is; jegyzetes földolgozásnál csakis azon helyek kerülnek közelebbi megvilágítás alá, melyekről a statutum épen szól. Számos más particuláris jogszabály, mely egyéb forrásokban találtatik, amabban érintve nem lévén, nem is tehető bővebb fejtegetés tárgyává. De a systematikus földolgozás sem elégít ki sokszor teljesen; a statutárius szabályoknak megfelelő egyéb párhuzamos vonatkoztatása országos törvényből, más városi jogokból, szertelen csapongást vonna maga után, mely a tárgytól magától a kelleténél túl messze eltérne. Arra határoztam el tehát magamat, hogy a systematikus földolgozás mellé a városi statútumnak és egyéb kiadatlan szabályrendeleteknek jegyzetes kiadását adom.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
7 505 Ft

A termék megvásárlásával

750 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó históriaantik könyvesház
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:464
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly670 gr
ISBN2050000044595
Árukód2386556 / 1108243

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
7 505 Ft

A termék megvásárlásával

750 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power