Kincses Katalin Mária

A Rákóczi-kultusz első szobrai

gondolat kiadói kör kft.  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  376 oldal

A Rákóczi-kultusz sokrétű és nagyon változatos, színes jelenségének egyik fontos szegmense a fejedelemnek állított szobrok története. Míg az irodalmi emlékhelyek a XIX-XX. században az irodalmi kultuszok egyik intézményévé vagy szentélyévé váltak, a történeti emlékművek, emlékszobrok - így a Rákóczi-szobrok - a történeti, egyben politikai kultusz egy-egy intézményei is lettek. A XIX. század utolsó harmadának, a XX. század első felének Rákóczi-szoborkultusza II. Rákóczi Ferenc fejedelem politikai kultuszával összefüggésben rajzolta meg annak felfutó, majd lassuló ívét. A szoborállítási tervek megfogalmazódását követően konstruálódott. Attól függetlenül, hogy megvalósult-e vagy sem egy-egy alkotás, felvirágzott. Végül, aktualitását vesztve fokozatosan átalakult. Az átalakulás során be-, illetve "visszaépült" a történeti hagyományba, a történeti hagyományápolásba, melynek folyamata napjainkig tart, s a jövőben is folytatódni fog. Sőt, ha a határainkon kívülre került az alkotás netán megsemmisült, a magyar nemzeti összetartozás, a magyar függetlenség eltiprásának örök emlékévé vált.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Borító ár: 6 000 Ft

A termék megvásárlásával

600 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Kiadó gondolat kiadói kör kft.
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:376
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly1042 gr
Illusztráció50-50 DB FEKETE-FEHÉR ÉS SZÍNES
ISBN9789635561599
Árukód2751929 / 1202770

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Borító ár: 6 000 Ft

A termék megvásárlásával

600 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Felpörget, szórakoztat és megnevettetFelpörget, szórakoztat és megnevettet