Lélekzárka

Tulajdonképpen semmitől sem fél, amióta kihajította magát a világból, mindenki szeme láttára elégette tagsági könyvét és elküldte az anyjába az egész evolucionista tudóssöpredéket. Ezek a Lélekzárka elején leírott szavak Keszthelyi György regényére általában jellemzők, sőt, még Keszthelyi Györgyre, a magánemberre is, ha magánembernek lehet nevezni azt a kommentelőt, aki ilyen néven jelentkezik be különböző virtuális felületekre.
Ez a magánember 1955-ben született, ahhoz a nemzedékhez tartozik tehát, melynek tagjai bőven felnőttek voltak már az 1989-es fordulat idején, és ezzel a sokat reménykedő és tán még gyakrabban csalódott fejjel kellett az újjal szembenézniük.
A Lélekzárka egy kiábrándult ember furcsán töredezett szövege. A cím Kafka Odújára utal, arra a létezésre, mely az állandó szorongástól nyüszítő szereplőnek kijut. Ott alszik el szól az utolsó mondat, és bár az alvás mindig a megnyugvás képzetét kelti, egyben viszont a halálét is, ez pedig éppen a kettősség, amely a Lélekzárkára véges-végig jellemző. Az eddig kötetlen, de a nyomtatott és online sajtóban sokat publikáló Keszthelyi Györgynek szép, szomorú első kötete ez.