Keil Béni

Esetek és álmok - Novellák, 1972

kráter kiadó  | 2000  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  132 oldal

Libri Antikvárium
Az 1943-ban született Keil Béni nyomdai szakmunkástanuló vizsgája után 1970-ben végezte el a jogi egyetemet. Édesapja jogász, könyvtáros, édesanyja pedig Fáber Gabriella kiváló festőművész (könyvünk borítójára A gang című képe látható) Fivére, Balla Bálint, szociológia professzor a Berlini Műszaki Egyetemen. A fiatalember inkább a bridzsasztalok és a bridzsversenyek hőseként ismerte meg a budapesti és a nemzetközi sportvilág, írásait, amelyek zömét a 70-es elején írta, szerényen csak kevés jóbarátnak mutatta meg. A saját szabadságáért megpróbáltatásokat is vállaló fiúk és lányok között érzik jól magukat e novellák hősei. Lengyelország, Jugoszlávia, Erdély, Balaton, sörhabos nyarak, a szarvasbőrzakós Cybulski, a fényszórók átsuhogtatta éjszakai országutak nemcsak találkozási helyek, nemcsak romantikus kalandok a szerző és hősei számára, hanem a próbatételek ideje, s nemzedékének egymásra csodálkozó föleszmélésének élménye is.
Keil Béni ma az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Rt. vezérigazgató-helyettese, novelláinak közzététele irodalmi esemény, az ezredforduló globalizáló valóságtörekvései hasonlóan nyomorítják a ma fiatalabb generációit, mint annak idején a fridzsider-szocializmus Kádár-korszaka. Nehéz mai is fiatalnak lenni, de korunk eszméléséhez jó tudni, hogy voltak köztünk élő elődeink, akik legszebb érzéseiket és gondolataikat műalkotássá formálva adják át nekünk ma is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 425 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Dedikált
Méret:11 x 19 cm
Kiadó kráter kiadó
Kiadás éve2000
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:132
BorítóPUHATÁBLÁS
ISBN9639195308
Árukód6325960 / 5325132

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 425 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Berka Attila: Gryllusok Berka Attila: Gryllusok