Karel Čapek klasszikus, saját rajzaival illusztrált meséjének olvasása után azt mondaná az ember, ez a legkedvesebb könyv, amit valaha kutyákról írtak és rajzoltak. De legyünk igazságosak: szerencsére nagyon sok kedves könyv született kutyákról. – ez is egy közülük. Különlegessége, hogy nemcsak az embereknek mesél a kutyákról, hanem a kutyáknak is rólunk, emberekről. Ezért aztán nemcsak kisgyerekeknek, hanem akár kiskutyáknak is fel lehet olvasni belőle, ha azt akarjuk, hogy nyugodtan üljenek, amíg fényképfelvételt készítünk róluk. (Čapek módszere működik: bizonyíték rá a sok kifogástalan fotó, amely ebben a könyvben a főhősről található.)
De ki is ez a főhős, ez a Dásenka? Egy kis foxterrier ő, egy igazi rosszcsont, akinek viszontagságos nevelődését követhetjük nyomon, első gazdájának elbeszélésében. Születésekor csak egy tenyérnyi helyet foglal, és csak két dolgot tud: szunyókálni és enni. Az összes többi dolgot, a járást, a futást, a bútorok szétrágását és a vakaródzást, meg a többi ilyet még meg kell tanulnia. Ráadásképpen a foxterrierek dicső múltjára is fény derül: megismerjük Foxli kalandját Pelikán kánnal, megtudhatjuk, hogyan járt Fox az édenkertben, és általában véve mindent, kivéve azt, hogy Alík, a herceggé változott eb története hogyan fejeződik be, mert Dásenka a mese végighallgatása helyett inkább egy veréb üldözésébe fogott…
