Egyszer...és újra - (SzerelemMese)

Mese a barátságról, szerelemről, szenvedélyről, féltékenységről, félreértésről, egymásra találásról és megint csak szerelemről - fűszerezve némi Eiffel-toronnyal, jó sok kékséggel és még több reménnyel. A szerelmet leírni nem lehet. Sem elmondani. Sem kielemezni. Füstöt markol, aki nem hiszi el. A szerelemnek ugyanis titkai vannak, amit lényegében soha nem másol. Úgy tűnik, nagyon is tudta ezt a szerző, Kaposi Krisztina. Talán ezért van, hogy inkább rajongva mesél róla, és inkább azt mondja el, milyen csodás dolog, milyen varázslatosan gyönyörű szerelemben élni. Ragyog ez a regény. Könyörög, tépelődik, izzik, csillog és simogat. Azt ígéri az olvasónak, hogy végigélheti vele ezt a lázat, miközben átérzi és megégeti. Jó reklám ez a szerelemnek, még ha nincs is rá szüksége. De a legjobb, hogy a történet végére érve, irigykedve, vagy talán együttérzéssel, de valahogy nem az eddigi szerelmeinken mélázunk el nosztalgiázva, hanem ott akarunk égni mi is, egy új, egy ilyen elbűvölő, mindent akaró hevületben. Meggyőződéssel vallva, hogy íme, mégiscsak ez az élet értelme. Meg minden, ami ebből fakad.