Juhász Anikó

Kék repkények, bukott angyalok

napkút kiadó kft  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  100 oldal

Három meghatározó város van az életemben: Budapest, Kecskemét, Szeged. Mindegyikben otthon is vagyok, s megtapasztaltam az idegenség érzetét is. Vagy azért, mert túl korán el kellett jönnöm, vagy mert a város perifériájára szorultam, vagy mert felnőttként érkeztem oda, s hiányoztak a gyermekkor tartólécei. Feszültség, zárkózottság ugyanakkor sokfelé, de főleg a költészet és a filozófia felé hajló kíváncsiság Az első publikációk az egyetemi tanulmányokhoz kapcsolódnak (történelemnémet nyelv és irodalom, majd filozófia szak). 1991-től megjelennek az első versek is (Újhold-Évkönyv, Magyar Napló, Holmi, Pompeji, Tiszatáj, Parnasszus, Látó). Mellettük könyvek Bergyajevről, Lou Saloméról, Spenglerről, Ortegáról, Jaspersről, Vitoriáról itthon és külföldön. S műfordítások: a szerző-filozófus szinte mindig szépíró. Korábbi verskötetem egy pályázati sikerhez kötődik (Napút, Kortárs irodalmi alkotások, 2010, különdíj), s a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg Üvegfalak, bádogtetők címmel 2012-ben. Előtte hosszabb hallgatás. Részben a körülmények indokolták, részben magam választottam. A versek az én beszélő- és ­hallgató-társaim. Nincs külön beszélgetőszobájuk. Mindig velem vannak, ám most egy részüket kitessékeltem e kötetbe. A pályázatra beküldött ciklusrészeket Babics Imre, a szerkesztő, kiemelte a pályázati művek közül (Napút, Kortárs irodalmi alkotások, 2011). Remélem, szervesen illeszkednek hozzájuk azok a versek is, amelyeket most választottam ki kötetben való megjelenésre.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 225 Ft

A termék megvásárlásával

122 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó napkút kiadó kft
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:100
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly160 gr
ISBN9789632632803
Árukód2230912 / 1085514

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 225 Ft

A termék megvásárlásával

122 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya