A Gábriel Klub

Ez a rendkívüli, Claudio Magris és J. M. Coetzee által egyaránt méltatott regény a magyar és főleg budapesti hetvenes évekről, illetve 1994-ről szól. Disszidensekről, de nem a nagyokról, a híresekről, hanem egy elszigetelt kis csoportról, akik a hetvenes évek elején megalakítják a Gábriel Klubot, és zenéről, költészetről, politikáról vitatkoznak, adnak elő mindenkinek, aki tud róluk és kíváncsi rájuk. Esztervölgyi Emánuela hegedűművésznek készülne, Tfirst András regényírónak, Vajda Stefán költő, Szegedy János pedig annak a titkosrendőrnek a testvére, aki rájuk van állítva. Az állandó megfigyeléstől, zaklatástól éppen János készül ki először, felrobbantja magát. Testvére, Andor, a rendőr (a Rendőr, a regény szimbolikusabb rétegében) elsősorban Emánuelát hibáztatja ezért, és módszeres lélektani offenzívát indít ellene. A második rész 1994-ben játszódik, amikor is egy bizarr esemény újból összehozza a Gábriel Klub rég szétszéledt, külső és belső tagjait. Már akik megmaradtak: mert nemcsak János lett öngyilkos, hanem valamikor 1977-ben Emánuela is nyomtalanul eltűnt most pedig, a Margitszigeten, előkerül egy élethű viaszfigura, Emánuela mása. Valaki fel akarja támasztani a befejezetlen múltat. A rendőr, aki nyomozni kezd az ügyben, nem más, mint a magát remekül átmentett titkosrendőr, Szegedy Andor. Hogy mi történt végül is az ország és a társadalom meggyalázását leginkább szimbolizáló Esztervölgyi Emánuelával, minek árán lett 1994-re világhírű regényíróvá Tfirst András, miért tört ketté Vajda Stefán költői karrierje ki lett közülük besúgó és miért , ki, hogyan és miért bizonyult végül is erősebbnek minden pressziónál, megérte-e és mi lett az eredménye minderről szól e kitűnő fiatal író hihetetlenül sokszálú és szerteágazó regénye, amelyben fővárosunk (a Város, lásd mint fent) és főleg a Duna éppoly tevékeny szereplő, mint az emberek, s egyben hatalmas erejű jelkép is.