De kár megvénülni! - Jókai Mór munkái 15. (Gyűjteményes díszkiadás)

Először azt a címet akartam adni ennek az izének (mely, fájdalom! rám nézve nem regény), hogy egy becsületes ember gondosztettei. Mert hát én az vagyok: becsületes ember; egyéb címem sincs: se tisztelt hazafi, se szeretett polgártárs, se elismert szakférfiú. Csak becsületes ember: minden pontban; még a pontok pontjában is. Mustrája vagyok a férjeknek, annyira, hogy azt beszélik rólam, hogy ha meghalok, porrá égetnek, s mint Artemízia királyné tett Mauzolusz királlya, italba keverik hamvaiamat, s úgy adogatnak be, de nem a nőknek, hanem a férjeken, mint óvó-szérumot a hűtlenség baktériumai ellen. És ez nem is lett volna rossz regénycím: egy becsületes embernek a gonoszttettei. Hanem hát ez mégis nagyon hasonlít a sviháksághoz, egy neme a hetvenkedésnek: virtuskodás olyannal, ami nincs. Sohasem szerettem a dicsekedést. Mit csidekedjem a bűnömmel? Elég, ha a feleségem így szólít, hogy bűnöm! Inkább választottam ezt a címet De kár megvénülni! Ezzel aztán be van ismerve, hogy vén vagyok. Biz az vagyok. Az ötvenediket járom.