Virágvasárnap alkonyán

Jókai Anna Kossuth-díjas író új kötetében az elmúlt tíz-tizenkét esztendőben, és a legfrissebb jelenben született apokrifek, versimák, imaversek találhatók. Szokatlan jelenség ez a kötet, nem csak azért, mert műfaji újdonságot hordoz, és mai költészetünkben egyedülálló vállalkozás. A magyar lírában hagyományos, viaskodó "istenes költészethez" képest mély hitbeli harmóniát tükröz, ugyanakkor a prózaíró társadalomkritikai látásmódja, és a költő mélyről fakadó érzelmi telítettsége egyesül benne. Képisége egyszerű, és kifejező, szimbolumrendszere könnyen feloldható, a szenvedélyes hangvételből és a megszólalás személyes bátorságából fakad ereje. "Nappalra fekete lovat adj / hogy kitessék a fehér fényben / És fehér legyen a ló / ha ránk szakad a fekete éjjel // ha a gyeplőt elejteném / a fekete akkor is haladjon / Ha álmodozva elkószálnék / a fehér az úton marasszon..." - írja. (A lovas imája) De a dalszerű egyszerűség mellett a képversformákat, a kísérletező költészet bonyolultabb eszközeit is megtaláljuk a költeményben, ha az tűnik célravezetőbbnek a költőnek gondolatai kibontásához. Jelen kötetünk természetesen az elmúlt két év legnagyobb Jókai Anna-sikerével: az Ima Magyarországért soraival zárul, amelynek immár oratórikus változata és versszínpadi feldolgozása is megszületett, és sorait templomi dombormű is őrzi.