Elásott préda

Gyilkolni nem szép, tízéves-sincs ikerkislányokat gyilkolni pedig végképp nem az: de, ha már semmiképpen sem tudunk parancsolni az énünket belülről feszegető ocsmányságnak, jogos kisebbrendűségi komplexusból fakadó gyilkolhatnékunknak, legalább arról gondoskodjunk, hogy nyom nélkül eltüntessük a hullákat. Nyom nélkül, mert Lucas Davenport csak rövid ideig marad zöldfülű, amikor átverhetjük őt is, a társait meg a főnökeit is. Aztán a poétikus ifjúkor lezárul, Lucas Davenport felnő, zöldfülűből minden hájjal megkent vén rókává válik, épp időben ahhoz, hogy mikor a hullák, a Jones kislányok műanyag zsákba csomagolva egyszer csak előkerülnek, Lucas eszébe idézzék a múltbeli szörnyűségeket; a gyilkosnak pedig azt idézzék eszébe, hogy Lucas nyomozó nem az az ember, aki csak úgy lemond egy esetről, ha annak látszólag megvan a megoldása; és hogy nincs bűn, amely büntetlenül maradhat.