A túlsó parton

Galsworthy valóban korunk legnagyobb regényírója. Először is széles és elbűvölő. Dickensig kell visszamenni, hogy gazdag meseszövésének, bőséges emberismeretének és közvetlen előadásának párjára akadjunk. Sőt még Dickens is csak egész oeuvre-jében ér fel a Forsyte Saga emberi teljességével. Kritikusa az első száz oldalak után megfeledkezik szerszámairól és megbabonázva követi sima, jó karban tartott mondatait, melyek alig észlelhető emelkedéssel mulatságosan kanyarogva vezetnek mind újabb és újabb kilátók felé. Heteket tölt el világában, mint egy magas fekvésű fürdőhelyen, ahol minden csupa komfort és minden a legnívósabb. Beismeri, hogy ritkán találkozott könyvben oly komplikált s mégis határozottan jellemzett szereplőkkel oly nagy számban, mint nála. Ezek javarészt öreg urak s néhány világítóan szép asszony. Mind gazdagok s majd valamennyien tudatosak és egészségesek. Hisztériának, idegeknek s az értelemtől nem ellenőrizhető rejtélyes motívumoknak nincs szerepük itt. Friss és ózondús hegyi levegő ez, amelyet annál mélyebben szív a tüdejére a kritikus, minél fojtogatóbb, füstösebb miliőből jött fel ide, a gazdagok közé. (Németh Andor, 1927. december)